Az év utolsó napjára úgy gondoltam, nincs aktuálisabb, minthogy a magyar darts sport első számú vezetőjét hallgassuk meg, ezért a néhány hónapja megválasztott elnökkel, Ivády Gáborral készítettem egy exkluzív interjút a Dartsvilág olvasóinak, akiknek ezúton szeretnék Boldog Új Évet Kívánni és egyben megköszönni az elmúlt két hónap során az oldalon tett megtisztelő látogatásaikat.
2010. december 31., péntek
A PDC bevezeti a Pro Tour kártyát
2011-től némiképp változnak az indulási feltételek a PDC tornákon. Bevezetik ugyanis a Pro Tour kártyákat, és a Nagy-Britanniában rendezett versenyeken kizárólag ennek birtokában indulhatnak el a játékosok. Európára - legalábbis a következő évben - ez még nem vonatkozik.
2010. december 30., csütörtök
Darts 2010 - a Dartsvilág olvasóinak szemével
Alábbi írást maguk az olvasók írják, ha élnek a felkínált lehetőséggel. Szilveszterkor megjelenik majd egy PDC-s összefoglaló a 2010-es esztendő emlékezetes eseményeiről itt a Dartsvilágon, ennek apropóján jött az ötlet, hogy olvasóink is írják meg, ők mire emlékeznek majd a 2010-es évből, ha a dartsra gondolnak.
Lewis is a százasok között, Anderson újabb magasságokban
A 2010-es év utolsó játéknapjának délutánján meglepően simán alakultak a meccsek. Adrian Lewis és Terry Jenkins is magabiztosan győzött. Gary Anderson (a képen) pedig még magasabbra helyezte a lécet, már ami az átlagot illeti, minden idők ötödik legmagasabb világbajnoki átlagát (108,39) dobva jutott tovább. Az este hatalmas meglepetéssel indult, kiesett a tavalyi döntős Simon Whitlock, őt Vincent van der Voort ütötte el a negyeddöntőtől. Végül Raymond van Barneveld is kiizzadta a továbbjutást, Wez Newton pedig lelépte Mensur Suljovicot. A Szilveszteri szünnapot követően a legjobb nyolc játékos térhet vissza a londoni Alexandra Palace-ba, ahol a 2011-es esztendő első három napján döntik majd el a világbajnoki cím sorsát.
2010. december 29., szerda
Gary Anderson tartja száz fölötti átlagát
A szerdai játéknapon a második fordulóban Colin Osborne váratlanul sima győzelmét követően parázs hangulatú mérkőzések következtek, melyekből Gary Anderson (a képen látható Dennis Priestley ellenében) és Andy Smith (ő Mervyn Kinget verte) kerültek ki győztesen. Este Raymond van Barneveled jutott be utolsóként a harmadik körbe, ahonnan Mark Webster és Phil Taylor már tovább is lépett, ők már a legjobb nyolc között járnak.
2010. december 28., kedd
Whitlock is a "százasok klubjában", Wade az elutazókéban
A kedd délután egy közel két órás fordulatos, maratoni mérkőzéssel indult, melyből Mark Walsh került ki győztesen. Ezt követően egyre simábban alakult a játék, Vincent van der Voort és Terry Jenkins is biztosan lépett a harmadik körbe. Este eleinte folytatódtak az egyoldalú mérkőzések, Wes Newton és Simon Whitlock is szettveszteség nélkül jutott tovább. Az utolsó mérkőzésen azonban robbant a meglepetésbomba, Mensur Suljovic (a képen) legyőzte a második számú kiemeltet, James Wade-et.
2010. december 27., hétfő
Phil Taylor újra száz fölött
Phil Taylor immár száz fölötti átlaggal és magabiztos győzelemmel jutott a harmadik fordulóba a Ladbrokes.com World Darts Championship folytatásában. Mellette Adrian Lewis aratott még papírforma győzelmet, míg a további négy hétfői mérkőzésen kisebb-nagyobb meglepetés született. Mark Webster (a képen) is folytatta jó szereplését, nála inkább a győzelmi arány okozott némi meglepetést.
2010. december 26., vasárnap
A Vasas CDL játékosai (3) - Mészáros Zsolt
Egyelőre másodmagával még pont nélkül, a tabella alján foglal helyet, de a java még hátra van, bőven lesz még alkalma a javításra. Tar Béla már a Spring Cup alkalmával is külön kiemelte, mint akkor írta, egy szerény, jó fej srácot ismert meg a személyében, aki nem mellékesen a végül kitűnően szerepelt magyar válogatottat erősítette akkortájt.
2010. december 25., szombat
Változás a PDC európai versenynaptárjában
Történt néhány változás a még szeptemberben közzétett 2011-es PDC versenynaptárban, amely az európai helyszíneket érinti. Ezzel párhuzamosan azt is nyilvánosságra hozták, hogy Phil Taylor ott lesz a január végi Német Bajnokságon Halléban, melynek a kvalifikációjára máris lehet nevezni, csakúgy mint a bécsi tornáéra is!
A világbajnokság 1. fordulója számokban
A világbajnokság nyitófordulója több, mint a felét tette ki időben az egész eseménynek. Nyolc napon át küzdöttek a játékosok azért, hogy ott lehessenek a Karácsonyt követő folytatásban is. A kvalifikációs mérkőzések győzteseinek kivételével mindenki egy mérkőzést játszott eddig, az alábbiakban ezek statisztikáiból szemezgetünk.
2010. december 24., péntek
Véget ért az első forduló a világbajnokságon
A korábbi kétszeres világbajnok, Dennis Priestley (képünkön) német ellenfelét legyőzve jutott a második fordulóba. A 60 esztendős, 21. világbajnokságán résztvevő veterán játékos a Karácsonyt követő folytatásban Gary Andersonnal találkozik majd. Priestley mellett Andy Smith, Mark Walsh és Mervyn King is magabiztosan jutottak tovább, miközben búcsúzott a kelet-európai kvalifikáció győztese, az osztrák Dietmar Burger.
2010. december 23., csütörtök
Barney megette a Muffint vacsorára
Az első forduló utolsó előtti játéknapján Steve Hine a "Muffin Man" stílszerűen kötényben és fejfedőben, egy tálca muffinnal a kezében vonult fel az Ally Pally színpadára, ahol a sütemények szétosztogatása utáni mérkőzés végére ő maga is "elfogyott", van Barneveld ugyanis "megette" őt vacsorára. A holland éljátékos mellett Colin Osborne, Kevin McDine és Jamie Caven is visszatérhet Londonba Karácsonyt követően a következő forduló mérkőzéseire.
2010. december 22., szerda
Három hollandból egy maradt hírmondónak
Kedden három holland játékos is megkezdte szereplését az idei világbajnokságon, s kettő közülük rögtön be is fejezte azt. Michael van Gerwent Mensur Suljovic (a képen), míg Jelle Klaasent Steve Brown ütötte el a továbbjutástól. Terry Jenkins ugyan döntő játszmára kényszerült, de továbbjutott, így éppen Steve Brownnal mérkőzhet majd meg a következő fordulóban, míg Suljovic-ra James Wade vár ugyanott.
2010. december 21., kedd
Alcinas ezúttal nem tudott kibabrálni "The Machine"-nel
James Wade frappánsan visszavágott a hazáját ért vereségért a spanyol Antonio Alcinasnak, míg előtte Brendan Dolan verte ugyanilyen simán a korábban már világbajnoki döntőt is játszó Kevin Paintert. Kikapott a visszatérő, egykori világbajnok Richie Burnett is, ám manapság az lett volna a meglepetés, ha nem Alan Tabern nyeri azt a mérkőzést. Utolsóként Denis Ovens is továbbjutott a selejtezőből érkező német ellenfelével szemben.
2010. december 20., hétfő
A Vasas CDL játékosai (2) - Végső János
Az olvasói szavazatokat tekintve a körmérkőzéses szakasz legnagyobb esélyesével folytatjuk a Vasas Centenáriumi Darts Liga játékosainak bemutatását. Végső János, aki eddig elsősorban a Magyar Darts Liga versenyein tette le névjegyét, tartalékból válhatott résztvevővé, és kapta meg a lehetőséget egy újabb liga keretein belül a bizonyításra.
2010. december 19., vasárnap
"A darts sportág legfényesebb napja"
Bár ezen a napon nem állt a táblához, mégis Phil Taylor aratta a legnagyobb sikert, ráadásul nemcsak a londoni Alexandra Palace-ban, hanem legalább az egész Egyesült Királyság-szerte. Második lett ugyanis a BBC Sports Personality of the Year választáson, melyet a milliós nagyságrendű televíziós nézettség mellett 13 ezren követtek figyelemmel a helyszínen Birminghamben is. A világbajnokság eseményeihez kanyarodva, ezen az estén került sorra Boris Krcmar mérkőzése, aki a magyar résztvevőket is megelőzve nyerte meg a dél-európai kvalifikációs selejtezőt, melynek köszönhetően vehetett részt a világbajnokságon.
A legnagyobb izgalmat ezúttal a havazás okozta
Szombaton az Egyesült Királyság-szerte is erősen havazott és ez Észak-Londonban is nehezítette a közlekedést, így többen azt is sikerként élték meg, hogy eljutottak a helyszínre. Ott pedig a papírforma érvényesült, így Andy Hamilton, Mark Dudbridge, Gary Anderson és a képen is látható, éppen megérkező Simon Whitlock is különösebb gond nélkül jutott be a második fordulóba.
2010. december 18., szombat
Colin Lloyd a sírból hozta vissza nyitómérkőzését
Pénteken a friss Csapat Világkupa győztes Co Stompe intett gyors búcsút elsőként a világbajnokságnak Peter Wright-nak (a képen) köszönhetően, majd Colin Lloyd vészelt át három meccsnyilat is, mielőtt újabb fordulattal végül megnyerte nyitómérkőzését. Végül Adrian Lewis és Ronnie Baxter jutottak magabiztosan a második körbe.
2010. december 17., péntek
Meglepetéssel indult a világbajnokság
Paul Nicholson (a képen) magabiztos sikerével kezdődött, majd Steve Beaton meglepő búcsújával folytatódott az első este a világbajnokságon. Zárásként Phil Taylor is bemutatkozott, ám produkciója ezúttal a gyorsan felejtendők közé került. Péntek este újabb négy mérkőzésre kerül sor az első fordulóból, melyet egy előselejtezős mérkőzés egészít ki.
2010. december 16., csütörtök
Kezdődik!
Ma este (magyar idő szerint) 20:10 perckor a londoni Alexandra Palace-ban Paul Nicholson és Steve Farmer mérkőzésével elrajtol a Ladbrokes.com World Darts Championship. Huszonegy ország 72 résztvevője vághat neki, hogy minél nagyobb szeletet hasítson ki magának az 1 millió angol fontos összdíjazásból.
2010. december 15., szerda
Ladbrokes.com World Darts Championship - a menetrend
Az alábbiakban olvasható a 2010. december 16 - 2011. január 3-a között a londoni Alexandra Palace-ben megrendezésre kerülő Ladbrokes.com World Darts Championship, azaz a PDC Világbajnokság teljes menetrendje napról napra.
Darts a harmadik dimenzióban
Újabb mérföldkőhöz érkezik a darts televíziós közvetítése, ugyanis a Ladbrokes.com World Darts Championship, azaz a december 16-án rajtoló PDC világbajnokság elődöntőjét és döntőjét a Sky 3D csatorna első ízben közvetíti élőben 3 dimenzióban.
2010. december 14., kedd
A Vasas CDL játékosai (1) - Melisek Zsolt
Ígéretünknek megfelelően megkezdjük a Vasas Centenáriumi Darts Liga játékosainak bemutatását, hogy az olvasók, a közönség is jobban megismerhessék az egyedülálló hazai kezdeményezésű torna rendszeres fellépőit. A játékosok azonos tartalmú kérdéseket kaptak, melyekre elsőként Melisek Zsolt válaszolt, így hát következzen az ő bemutatkozása.
2010. december 13., hétfő
Robbie Green, a vasárnapi döntős portréja
Izgalmas hónapokat él át ezekben az időkben Robbie Green, aki első alkalommal indult idén a tegnap véget ért Zuiderduin Masters-en, ahol a címvédőt is búcsúztatva végül a győzelem kapujában bukott el. Már 4-0-ra vezetett a Ross Montgomery elleni finálában, ám ellenfele onnan is megfordította a mérkőzést és győzte le Robbie-t 5-4 arányban. Ám összességében a második hely is nagy siker a hatalmas termetű "Kong" számára.
2010. december 12., vasárnap
Ismét drámai fordulat egy döntőben
Vasárnap délután befejeződött a 10. Zuiderduin Darts Masters három napos versenye. A férfiaknál az első helyen kiemelt, skót Ross MONTGOMERY fordított meg egy végképp elveszettnek tűnő mérkőzést Robbie Green ellenében, míg a hölgyeknél Trina GULLIVER diadalmaskodott ugyanúgy hátrányból a maga javára fordítva a hazaiak játékosa, Francisca Hoenselaar ellen a döntőben.
2010. december 11., szombat
Zuiderduin Masters - a pénteki és szombati eredmények
Péntek este megkezdődött Hollandiában a 10. Zuiderduin Darts Masters, melyen a BDO szervezet éljátékosai vetélkednek egymással. A férfiaknál csoportmérkőzésekkel, míg a hölgyeknél rögtön a negyeddöntőkkel indult a küzdelem. Szombat estére a férfiak a legjobb nyolcig, a hölgyek egészen a döntőig játszottak.
2010. december 10., péntek
WDF-BDO Zuiderduin Masters - előzetes
Soha nem látott erős mezőnnyel rajtol a 10. alkalommal megrendezésre kerülő Zuiderduin Masters a hétvégén. A WDF-BDO égisze alatt megrendezésre kerülő háromnapos esemény kicsit a PDC-s Grand Slam of Darts-hoz hasonlítható, bár itt nem keveredik a mezőny PDC-sekkel, és a nők is külön verseny keretében bizonyíthatnak.
Szavazat számláló - Phil Taylort várjuk
Lezárult a Dartsvilágon az első igazi szavazás. A kérdés úgy szólt: "Kit látnál szívesen jövőre Budapesten a Vasas Centenáriumán?" - hiszen az előzetes ígéretek szerint a Vasas Centenáriumi Darts Liga jövő tavaszi döntőjére egy PDC-s vendéget is várhatunk, méghozzá valakit a világranglista első öt helyezettje közül.
2010. december 9., csütörtök
"Gratulálok a játékosoknak! Nagyot küzdöttek. Önmagukkal..."
Ezekkel a címbeli tőmondatokkal kezdte a Vasas Centenáriumi Darts Ligája 2. fordulóbeli mérkőzéseinek értékelését Tar Béla, aki egy pillanatra maga is részesévé vált az eseményeknek szerdán egy távolról "benézett" kiszálló kapcsán. A mérkőzésekre vonatkozó részletes értékelése az alábbiakban olvasható.
2010. december 8., szerda
Vasas Centenáriumi Darts Liga - 2. játéknap
Szerda este a második és egyben idei utolsó fordulóra került sor a múlt héten elrajtolt Vasas Centenáriumi Darts Liga sorozatában. Ezúttal öt mérkőzés szerepelt a programban, ekkor pótolták ugyanis az első fordulóból elmaradt egy találkozót is. A mérkőzések technikai problémák miatt ismét felvételről lesznek megtekinthetők, míg a Dartsvilágon élőben követtük figyelemmel a mérkőzések alakulását, eredményeit és néhány fotónyi bepillantást adtunk a Premier Sport Pubban zajló eseményekbe.
2010. december 7., kedd
2010. december 6., hétfő
II. Auchan Darts Kupa
A november végi selejtezőket követően, december első szombatján az Auchan dunakeszi áruházában rendezték meg a II. Auchan Darts Kupa döntőjét, melynek fődíja egy londoni darts eseményre történő utazás volt.
Vasas Centenáriumi Darts Liga - videók
Sütő Andrástól, a verseny szervezőbizottságának vezetőjétől kapott tájékoztatás szerint a Vasas Centenáriumi Darts Liga mérkőzéseinek élő közvetítése, valamint a már lejátszott találkozók felvételről történő megnézése a http://www.darts-liga.eu/ oldalon lesz elérhető legkésőbb a holnapi naptól. A link megtalálható a Dartsvilág jobb oldalán az aktuális linkek között is.
Hollandia a PDC World Cup of Darts győztese
A Raymond van Barneveld - Co Stompe alkotta HOLLANDIA lett a PDC World Cup of Darts győztese, miután legyőzte a Mark Webster - Barrie Bates alkotta walesi duót a raintoni Meadows Arénában rendezett döntőben.
2010. december 5., vasárnap
Egy sima és egy drámai elődöntőt követően holland-walesi finálé következik
A vasárnap délutáni elődöntőkből Hollandia került be elsőként az esti fináléba, miután megszelidítették a spanyol bikákat. Ellenfelük az a Wales lesz, amely drámai küzdelemben, 1-3-ról fordított a meccsnyilat is hibázó ausztrálok ellen.
Tovább tart a spanyol csoda, Skócia az újabb áldozat
Folytatódott a spanyol diadalmenet a PDC World Cup of Darts eseményen. A Carlos Rodriguez, Antonio Alcinas kettős bejutott az elődöntőbe, ahol Hollandiával találkoznak majd. A másik elődöntőben Ausztrália és Wales nézhet farkasszemet egymással.
2010. december 4., szombat
Vasas CDL - az 1. forduló képei
Az alábbiakban megtekinthetők a Vasas Centenáriumi Darts Liga első játéknapján készült fotók. Az immár teljes galéria látogatásához kellemes szórakozást kívánok!
Spanyol csapás Angliára a PDC World Cup of Dartson
Szenzációs spanyol győzelemmel végződött a nyitónap utolsó előtti mérkőzése! A spanyol kettős legyőzte a házigazda, világranglista első és második helyezettjéből álló Phil Taylor-James Wade párost! Ausztria is a legjobb nyolc között!
2010. december 3., péntek
Vasas CDL 1. forduló - Tar Béla értékelése
A Vasas Centenáriumi Darts Ligájában az előző napon lejátszott 1. fordulója mérkőzéseinek statisztikái és Tar Béla, a hazai dartsélet legismertebb edzőjének szakmai meglátásai az alábbiakban olvashatók.
2010. december 2., csütörtök
Vasas Centenáriumi Darts Liga - 1. játéknap
103 nappal a Vasas Centenáriumi ünnepségét megelőzően ma megkezdődött a Vasas Centenáriumi Darts Liga a Premier Sport Pubban. A játékosok bemutatását tartalmazó megnyitót követően a játéké és a hozzá tartozó showé volt a főszerep.
Vasas CDL - felvételről megy az első forduló
Bár minden technikai eszköz a helyére került, éjszakába nyúlóan zajlottak tegnap az internetes közvetítés tesztjei, melyek még ma délelőtt is folytatódtak, végül az a döntés született, hogy a mai, első játéknap felvételről kerül leadásra a következő napokban, élő internetes közvetítés csak a második fordulóról lesz. A Dartsvilágon ettől függetlenül a helyszínről számolunk be az eredményekről az este folyamán.
2010. december 1., szerda
Mr. PDC - Barry Hearn interjú
Barry Hearn és a PDC elválaszthatatlan fogalmak manapság. Bár megítélése széles skálán mozog, egyesek az ördög inkarnációjának tartják, mások azonban a darts megmentőjeként, a mai modern darts alapítójaként tekintenek munkásságára. A PDC napjaink egyik sikersztorija, így mindenképpen figyelemreméltó, amit az első számú vezetője nyilatkozott róla a Darts, Beers and Cheersnek adott exkluzív interjújában.
Elkészítették a PDC világbajnokság sorsolását
Kedden két korábbi világbajnok, Rod Harrington és Keith Deller közreműködésével kisorsolták az 1 millió angol font összdíjazású Ladbrokes.com World Darts Championship első fordulójának mérkőzéseit.
2010. november 30., kedd
Rajtra kész a Vasas Centenáriumi Darts Liga
Jól haladnak az előkészületek a csütörtök este rajtoló Vasas Centenáriumi Darts Ligára, számolt be róla Sütő András a verseny főszervezője a Dartsvilágnak. Lassan minden a helyére a kerül a Premier Sport Pubban és megkezdődik a hazai viszonylatban egyedülálló sorozat, melyből az idén két forduló kerül lebonyolításra.
2010. november 29., hétfő
Teljessé vált a PDC világbajnokság mezőnye
Hétfőn minden résztvevője ismertté vált a decemberi Ladbrokes.com World Darts Championshipnek, azaz a PDC világbajnokságnak, és megtartották az előselejtező sorsolását is. Érdekes levél érkezett ugyanakkor a PDC-hez "Oroszországból szeretettel"...
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)