2010. december 8., szerda

Vasas Centenáriumi Darts Liga - 2. játéknap

Szerda este a második és egyben idei utolsó fordulóra került sor a múlt héten elrajtolt Vasas Centenáriumi Darts Liga sorozatában. Ezúttal öt mérkőzés szerepelt a programban, ekkor pótolták ugyanis az első fordulóból elmaradt egy találkozót is. A mérkőzések technikai problémák miatt ismét felvételről lesznek megtekinthetők, míg a Dartsvilágon élőben követtük figyelemmel a mérkőzések alakulását, eredményeit és néhány fotónyi bepillantást adtunk a Premier Sport Pubban zajló eseményekbe.



Jelen cikk írása idején 104-nél járt a Vasas CDL csoportkörének győztesére leadott tippek száma. Az olvasók aktuálisan Végső Jánost tartják a legesélyesebbnek (29), őt Darányi Zoltán (21) és Kulcsár Attila (18) követik a sorban. A többi öt játékos csoportgyőzelmére jelentősen kevesebb, de nagyságrendileg egyenlő számú voks érkezett.

Balogh "Öcsi" Béla
Ezúttal Balogh Bélát, a népszerű "Öcsit" kérdeztük immár nem csak az esti esélyekről, hanem az első forduló tapasztalatairól is a keddi ligaversenyen, melyet a Centenáriumi Ligán játszók közül másodmagával (Mészáros Zsolt vett még részt rajta) választott felkészülésül a szerdai fellépése előtt. Öcsi ellenfele ezúttal a szintén győzelemmel rajtoló Végső János ("Morzsi") lesz: "A múlt heti nyitófordulón nagyon meg voltam még ijedve. Hiába játszottam már számtalan döntőt is, ezt a szituációt még szokni kell. Ugyanakkor nagyszerű dolog, hogy már erre is van itthon lehetőség. Az első napon még mindenki valódi tudása alatt teljesített, de szerda este szerintem már igazi játék lesz, melyben mindenki sokkal többet fog nyújtani. Így természetesen nekem is többet kell majd kihozni magamból, hogy ismét győzni tudjak. Számomra mindig speciális helyzet, ha a párom ellen kell játszani, és így van ez most is, hiszen az országos bajnokikon együtt indulunk párosban. Nagyon szeretnék ismét győzni, de Morzsit sosem lehet leírni, bármikor képes egy 140-est odaszúrni. Bízom benne, hogy legalább a rutinom az én javamra dönti majd el a szerda esti mérkőzést."


A 2. forduló eredményei:
Kulcsár Attila (77,82) - Melisek Zsolt (73,62) 6-2 (az 1. fordulóból elmaradt mérkőzés)
Darányi Zoltán (75,34) - Székely Pál (70,01) 6-4
Balogh  Béla (68,47) - Végső János (63,30) 6-4
Mészáros Zsolt (67,40) - Kulcsár Attila (75,61) 3-6
Rucska József (72,53) - Melisek Zsolt (77,75) 3-6




A 3. forduló időpontja: 2011. január 19. (szerda).


Fotók és a mérkőzések statisztikái a 2. fordulóról:

1. mérkőzés: Kulcsár Attila - Melisek Zsolt







2. mérkőzés: Darányi Zoltán és Székely Pál







3. mérkőzés: Balogh Béla - Végső János






A 4. mérkőzés: Kulcsár Attila - Mészáros Zsolt







Az 5. mérkőzés: Melisek Zsolt - Rucska József 





9 megjegyzés: