2010. december 19., vasárnap

"A darts sportág legfényesebb napja"

Bár ezen a napon nem állt a táblához, mégis Phil Taylor aratta  a legnagyobb sikert, ráadásul nemcsak a londoni Alexandra Palace-ban, hanem legalább az egész Egyesült Királyság-szerte. Második lett ugyanis a BBC Sports Personality of the Year választáson, melyet a milliós nagyságrendű televíziós nézettség mellett 13 ezren követtek figyelemmel a helyszínen Birminghamben is. A világbajnokság eseményeihez kanyarodva, ezen az estén került sorra Boris Krcmar mérkőzése, aki a magyar résztvevőket is megelőzve nyerte meg a dél-európai kvalifikációs selejtezőt, melynek köszönhetően vehetett részt a világbajnokságon.



A győztes mellett jobbra Phil Taylor a 2. helyezett
Az Alexandra Palace-beli eseményekkel párhuzamosan tartották meg Birminghamben, 13 ezer néző előtt a BBC Sports Personality of the Year szavazást, ahol Phil Taylor képviseletében a darts, mint sportág is érdekelt volt. Tíz sportoló került fel arra a rövid listára, melyről az este során megválasztották a győztest. A díjat a zsoké, Tony McCoy kapta meg végül, Phil Taylor pedig óriási elismerésként a második helyezettnek járó díjazásban részesült. "Köszönöm szépen, igazán boldog vagyok!" - nyilatkozta Taylor a díjátadón. "Az volt az álmom, hogy ott lehessek az első három közt, és a második hely fantasztikus eredmény nekem és az  egész dartsnak is."

Phil Taylor láthatóan határtalanul boldog volt
A nagyszerű eredmény kapcsán Barry Hearn, a PDC elnöke is megszólalt: "El vagyok ragadtatva Philtől, ez hihetetlen még az ő számára is, hogy ennyi nézői szavazatot kapott, és a második helyen végzett a BBC Sports Personality of the Year választáson. Hatalmas elismerés ez a darts sportág számára is, hogy ennyire értékelte ezt a brit közönség."

A Sky Sport kommentátora Sid Waddell szerint egyenesen: "Ez minden idők eddigi legnagyszerűbb napja a darts sportág számára." A legendás kommentátor még hozzátette: "Egy ember, és az ő bámulatos teljesítménye ezúttal a nyilvánosság szavazataiban is elismerésre került. Azok a rekordok, melyeket az elmúlt másfél évben felállított, már láthatóan a széles közönség tudatába is beszivárgott. Határtalan büszkeséggel töltheti el ez őt és az egész családját is."

Martin Adams (jobbra) is a közönség soraiban
Hogy mekkora elismerés is ez a darts, mint sportág számára, talán mi sem mutatja hitelesebben, mint annak a Martin Adams-nek a díjkiosztón való jelenléte és őszinte tapsa Phil Taylor pulpitusra szólításakor, aki maga talán az egyetlen olyan BDO-s darts játékos, aki semmiképpen nem vesz részt a nagy rivális, PDC szervezet egyetlen eseményén sem. 




A BBC Sports Personality of the Year 2010 jelöltjei


A BBC Sports Personality of the Year 2010 díjátadása


Robert Thornton ünnepli győzelmét
Ami az Ally Pally-ban zajló eseményeket illeti, egy változás is jutott erre a napra. Az ausztrál Rob Modra vízumproblémák miatt nem tudott elutazni Londonba, így az a Kirk Shepherd került a helyére a világranglistán elfoglalt pozíciójának köszönhetően, aki 2008-ban, 21 évesen döntőt is vívott ugyanitt, a szintén ma fellépő John Part ellenében. Az idei londoni látogatása azonban sokkal rövidebbre sikerült.

Még Shepherdnél is kevesebb időt tölthetett el a világbajnokság színpadán Boris Krcmar, köszönhetően az előselejtezőre vonatkozó játékszabályoknak, ő csak négy nyert (pontosabban számára ezúttal vesztett) legig játszhatott. Bár a saját és a horvát darts sport világbajnoki pályafutását egy 180-assal kezdte, végül 4-2 arányban vereséget szenvedett, így ellenfele, a dán Per Laursen folytathatta az este utolsó mérkőzésén a korábbi világbajnok, John Part ellen a játékot.

Robert Thornton és Wes Newton is esélyeshez méltóan vették az akadályt és jutottak biztosan tovább, ám ugyanez már nem sikerült a korábbi háromszoros világbajnoknak, John Partnak. Hiába dobott hét 180-ast is, 18%-os "sikerrel" teljesített kiszállói kevésnek bizonyultak a kvalifikációból így egészen Phil Taylorig jutó dán Per Laursen ellenében, aki még Part betegsége ellenére is a legnagyobb meglepetését okozta ezzel eddig az idei világbajnokságnak.    


A vasárnapi eredmények
Wayne Jones (92,63) - Rob Modra Kirk Shepherd (85,74) 3-1
Per Laursen (91,05) - Boris Krcmar (84,89) 4-2 (Q)
Robert Thornton (91,23) - Nigel Heydon (91,53) 3-1
Wes Newton (87,95) - Darin Young (80,57) 3-0
John Part (86,76) - Per Laursen (83,66) 0-3

A hétfői program
20:10 Alan Tabern - Richie Burnett
21:15 Jyhan Artut - Scott Mackenzie (Q)
21:45 Kevin Painter - Brendan Dolan
22:50 James Wade - Antonio Alcinas
23:55 Denis Ovens - Artut/Mackenzie

A világbajnokság teljes menetrendje itt olvasható

Az első forduló - naponta bővülő - hivatalos képgalériája itt tekinthető meg.

Akit elsősorban a játékosokat kísérő hölgyek érdekelnek, nos róluk saját honlapjukon tudhatnak meg többet.

Pillanatkép szünetben - gyors harapás, smink és frizura igazítás

Az Alexandra Palace bejárata

2 megjegyzés:

  1. John Part kiesése nem is olyan nagy meglepetés, hisz mostanság nem nagy eredményeket mutatott be. Én 60%ra gondoltam hogy ki fog esni már az első meccsén. Innen is látszik hogy aki nem sztár az is okoz meglepetéseket.

    VálaszTörlés
  2. A képen éppen Whitlock érkezik meg az Ally Pally-ba

    VálaszTörlés