Michael van Gerwen Ausztriában is folytatta nagyszerű sorozatát, a Premier League győzelme óta minden versenyét (ez volt az ötödik a sorban) megnyerő holland sztár Wiener Neustadtban sem talált legyőzőre, igaz itt szinte ellenfélre sem. Ezzel jelenleg 24 mérkőzés óta veretlen.
2013. június 3., hétfő
2013. június 1., szombat
PDC Austrian Darts Open 2013 - 2. nap (szombat)
Szombaton a második forduló mérkőzéseivel folytatódott a PDC Europen Tour sorozatának negyedik állomása Wiener Neustadtban. Míg az igazán jó mérkőzésekre már délután sor került, este a Premier League résztvevők közül ketten elbúcsúztak a folytatástól. Vasárnap a nyolcaddöntőkkel folytatódik, este pedig a már a döntővel zárul a torna.
2013. május 31., péntek
PDC Austrian Darts Open 2013 - 1. nap (péntek)
A nyitónapon az első forduló mérkőzéseit rendezték Wiener Neustadtban, így a mezőny fele számára már véget is ért a játék, míg a nyertesek a hétvégén is folytathatják. Utóbbiak között van valamennyi idei Premier League résztvevő, akik ha nem is mind könnyen, de sikerrel vészelték át bemutatkozó mérkőzéseiket.
2013. május 30., csütörtök
Lezajlottak a selejtezők, teljes a tábla az Austrian Darts Openre
Véget értek a csütörtök esti selejtezők, így már minden résztvevő kiléte ismertté vált és a sorsolási tábla, valamint a játékrend is teljes, a tényleges résztvevők neveit tartalmazza.
2013. május 29., szerda
Változás a hétvégi PDC Austrian Darts Open játékrendjében
Phil
Taylor, Adrian Lewis és Simon Whitlock kedden visszaléptek az osztrák
versenytől, ezért némiképp változott a színpadi menetrend is. A trió helyére a
csütörtök esti selejtezőkből lehet bekerülni, így az európai kvalifikációból
plusz kettő (összesen tíz), a rendező országéból pedig plusz egy (összesen öt)
fő indulhat el a pénteken kezdődő versenyen.
2013. május 20., hétfő
A PDC meghódítja Dubait
A PDC Európa után Dubaiban is hódítani készül, s ehhez a legjobb nyolc játékosát viszi "harcba". Már hónapok óta folyik a kampány, ám konkrétan ezen a héten kerül megrendezésre a Dubai Duty Free Darts Masters, melyre Barry Hearn a nyolc legjobbját repíti éppen - nem is akármilyen körülmények között - Dubaiba, hogy egy bemutatóval népszerűsítsék a dartsot.
Frissítés: Michael van Gerwen nyerte a tornát, melyet a nagy sikerre való tekintettel 2014-ben is megrendeznek majd.
Frissítés: Michael van Gerwen nyerte a tornát, melyet a nagy sikerre való tekintettel 2014-ben is megrendeznek majd.
2013. május 19., vasárnap
Az Austrian Darts Open 2013 részletes játékrendje
Szűk két hét múlva kerül sor az Austrian Darts Openre Wiener Neustadtban. A hazánkhoz legközelebbi PDC versenyen az előzetes nevezések alapján rajthoz áll a teljes élmezőny. Bár az európai és az osztrák selejtező még hátravan, a sorsolást már megtartották, sőt a mérkőzések lebonyolításának rendje is ismertté vált.
2013. május 17., péntek
McCoy's Premier League Darts 2013 - a teljes eredménylista
Ahogy az lenni szokott, a korábban külön oldalon futó versenyinformáció a zárást követően bekerül archívumként a cikkek közé. Az alábbiakban olvasható a 2013. évi - 520 ezer angol font összdíjazású - McCoy's Premier League Darts eredménylistája, melyet 15 héten keresztül csütörtökönként rendeztek meg február 7. és május 16. között. A verseny során az eredményekkel és az átlagokkal folyamatosan frissült az oldal, melyen a mérkőzések élőben is megtekinthetők voltak.
2013. május 4., szombat
Sorsoltak az Austrian Darts Openre
Pénteken lejátszották az angliai selejtezőt, amelyből újabb húsz induló neve vált ismertté, majd szombaton a sorsolását is megtartották a május 31-én rajtoló Austrian Darts Opennek. E szerint Phil Taylor Jim Walker ellen kezdhet majd Wiener Neustadtban.
2013. május 1., szerda
PDC Austrian Darts Open 2013 - hamarosan újra Ausztriában
Idén május 31. - június 2. között rendezik meg a
PDC Europen Tour negyedik állomásaként az Austrian Darts Opent. A helyszín immár
hagyományosan a wiener neustadt-i Arena Nova csarnok. Ez a Magyarországhoz
legközelebbi PDC torna, ahol akár három napon keresztül élőben is élvezhetők a
Premier League-ben is megcsodált játékosok mérkőzései a hozzá tartozó fergeteges
hangulatban.
2013. április 1., hétfő
Magyar Darts Kupa 2013, Zagyvarékas
Nem jellemző ugyan, hogy ennyi idő elteltével számoljak be eseményekről a Dartsvilágon, így most e tekintetben is kivételes lesz ez a bejegyzés, amely ugyanakkor önmagában is kivételes, mert ahogy azt korábban többször is jeleztem itt, az oldal szerkesztése az írások tekintetében nem aktív.
2013. március 2., szombat
Super League Darts Eastern Europe és ifjúsági VB kvalifikációk
Három magyar is sikerrel vette a kétnapos kvalifikáció küzdelmeit, így ők is ott lehetnek Bezzeg Nándor és Mészáros Zsolt mellett a 16 fős mezőnyben Eisenstadtban a Kelet-európai Super League Darts idei sorozatán. Nagy Csaba és Darányi Zoltán egy-egy selejtezőtorna döntőjébe jutással, míg Végső János a három torna alapján a legjobb, döntőbe nem jutott játékosként vehet részt az április első hétvégéjén induló sorozaton.
2013. február 16., szombat
Ifjúsági PDC VB kvalifikáció is lesz Eisenstadtban
A gőzerővel szerveződő Super League Darts Eastern Europe selejtezősorozata mellett még egy jelentős eseményre kerül majd sor március 2-án Eisenstadtban. A felnőttek mellett a fiatalabbaknak is érdemes lesz útra kelni, hiszen ők a PDC Ifjúsági Világbajnokságra kvalifikálhatják magukat ugyanakkor és ugyanott.
2013. február 13., szerda
James Wade Premier League-et akar nyerni és lecseréli a bevonuló zenéjét
2013. február 11., hétfő
Kelet-európai Super League Darts
A PDC egy új versenysorzatot indít Super League Darts Eastern Europe (SLDE) néven. Célja elsősorban játék-, s ezáltal fejlődési lehetőség biztosítása a régióban, ugyanakkor a sorozat győztese kvalifikálja magát a decemberi PDC Világbajnokságra is. Pénzdíjak tekintetében mind a nevezések, mind a nyeremények inkább csak jelképesek.
2013. február 9., szombat
Megtörtént a sorsolás - megvannak a nyertesek
Kisorsolásra kerültek a korábban ígért ajándékok a Dartsvilág Facebook oldalára feliratkozottak között. A sorsolás időpontjában 316 fő vett részt rajta. Az alábbiakban elolvasható, hogy kik nyerték az eredetiben dedikált fotókat és Bezzeg Nándor Unicornos nyílkészletét.
2013. február 7., csütörtök
A PDC World Cup of Darts egy tudósító szemével
Egy év elteltével újra a helyszínen, Hamburgban
tölthettem el a hosszú hétvégét a PDC World Cup of Darts küzdelmein. A
tavalyiakhoz hasonlóan ismét több szerepkörben, némiképp a magyar csapat
színpadon kívüli útjait egyengetve, másrészt a Dartsvilág helyszíni tudósítója
és egyben fotósaként is. Előbbi funkcióm a játékosok közé biztosította a
bejutásomat, utóbbi pedig a sajtóközpontba és a színpad közvetlen közelébe,
valamint a függönyök mögé. Így ezúttal is egyedi nézőpontból láthattam a világ 24
meghívott csapatának legjobbjait, köztük a héten rajtoló Premier League hét
résztvevőjét is. Alábbi írás azoknak szól elsősorban, akiket ebből a szemszögből is érdekelnek az események - illetve ezek közül az általam kiragadottak.
2013. február 5., kedd
PDC Betfair World Cup of Darts 2013 - teljes eredménylista
A szokásoknak megfelelően átkerül ide a cikkek közé is a külön oldalként vezetett 2013. február 1-3. között a németországi Hamburgban megrendezett Betfair World Cup of Darts, azaz a PDC Csapat Világkupa teljes eredménylistája. A rangos eseményen legnagyobb örömünkre Magyarország válogatottja újból részt vett. A kiemelt PDC tornát a SkySports élőben közvetítette, így részben a Dartsvilágon is nézhetőek voltak az összecsapások.
2013. február 4., hétfő
Angol címvédés a PDC World Cup of Dartson
Ismét Anglia csapata nyerte a PDC World Cup of Darts csapatviadalt. A Phil Taylor, Adrian Lewis kettőssel felálló angolok ezúttal sem találtak legyőzőre a Hamburgban. A második helyre a Huybrechts-fivéreket felvonultató belga válogatott ért oda, míg a harmadik helyen Wales és nem kis meglepetésre Finnország osztoznak.
2013. február 3., vasárnap
Elképesztő csillaghullás a hamburgi éjszakában

Bár arra lehetett számítani, hogy a verseny igazán a kieséses szakaszban kezdődik meg, de arra egészen biztosan nem gondolt egy ember sem, ami este 20 és 24 óra között történt a hamburgi Alsterdorfer Sporthalléban. Míg délután még azt írtam, hogy addig minden a papírforma szerint zajlott, éjszakára ez szinte százszázalékosan megfordult.
2013. február 2., szombat
Vége a csoportkörnek és Magyarország szereplésének
Szombaton délután véget értek a csoportmérkőzések Hamburgban és ezzel egyidejűleg a magyar csapat is befejezte a szereplését. Szinte minden a papírforma szerint alakult eddig, ami jó hír a kiemelt csapatoknak - hiszen mindegyikük a csoportja élén végzett, rossz hír az esélytelenebbeknek, mert nem tudtak meglepetést okozni.
2013. február 1., péntek
Sima vereség Belgiumtól, javítási lehetőség szombaton
Nagyon sima vereséget szenvedett a magyar csapat a PDC World Cup of Darts nyitómérkőzésén. Belgium csapata 5-0 arányban múlta felül a mieinket. Így este a belgák folytathatják menetelésüket Észak-Írország ellen, míg Nándiék szombaton 14 órától mutathatják meg szintén az észak-írek ellen, hogy ennél ők többre is képesek.
2013. január 30., szerda
2013. január 28., hétfő
Ajándéksorsolás a Dartsvilág olvasóinak
Úgy gondoltam, hogy a közelgő PDC Csapat Világkupa magyar részvételének örömére hirdetek egy ajándéksorsolást a Dartsvilág olvasóinak. A részvételi feltételek roppant egyszerűek, mindenki részt vesz a sorsolásban, aki fel van iratkozva a Dartsvilág Facebook oldalára. A Dartsvilágon lévő egyéb regisztráció híján ezen - nyilván a teljesnél némileg szűkebb - olvasói kör számára nyílnak meg a nyerési esélyek.
2013. január 26., szombat
Mire számíthatunk Hamburgban a kezdésig?
Ez az írás elsősorban azoknak szól, akik a tavaly még nem követték figyelemmel a PDC World Cup of Darts hamburgi eseményeit, vagy szívesen idézik fel újra azokat néhány nappal az idei esemény megkezdése előtt. Számos korábbi írásra utaló hivatkozás és tavalyi fotó is megtalálható lesz benne, megpróbálom előre elképzelni és felvázolni a péntek 14 órai színpadra lépésig várható eseményeket.
2013. január 24., csütörtök
Végül, de nem utolsó sorban: Magyarország
Az ellenfelekkel való megismerkedést követően jöjjön a magyar csapat rövid bemutatása. Bezzeg Nándor már másodszor képviseli hazánkat ezen a rangos eseményen. Az ő szereplése evidens, olyannyira, hogy a meghívást is ő kapja személyesen a PDC-től. Társa ezúttal Mészáros Zsolt lesz, aki jelenleg a második pozícióból várja a hazai bajnokság hajráját.
2013. január 22., kedd
Ellenfelünk az első csoportmérkőzésen: Belgium
Ha kedd, akkor Belgium. Jöjjön tehát a magyar válogatott első ellenfelének bemutatása, akik ellen egyben az egész PDC Csapat Világkupa nyitómérkőzését játsza a Bezzeg Nándor, Mészáros Zsolt alkotta csapat. Pár éve ez még akár egy WDF tornán is megtörténhetett volna, az ellenfél ugyanis a Huybrechts-testvérpár Kim és Ronny.
2013. január 19., szombat
Kiemelt csoportellenfelünk: Észak-Írország
Mint arról korábban már beszámoltam, Magyarország a H csoportba került a február 1-én rajtoló PDC Csapat Világkupán, amely csoportnak a kiemelt csapata Észak-Írország. Elsőként tehát velük, egészen pontosan az észak-ír csapatot alkotó Brendan Dolannel és Michael Mansell-lel ismerkedjünk meg.
2013. január 17., csütörtök
Észak-Írország és Belgium lesznek Magyarország a csoportellenfelei
Megtartották a PDC World Cup of Darts sorsolását, melynek eredményeképpen Észak-Írország és Belgium lesznek Magyarország csoportellenfelei a verseny nyitókörében. Az első mérkőzésre Belgium ellen február 1-én, pénteken délután kerül sor, és ennek eredményétől függően még aznap este, vagy szombat délután mérkőzik meg Bezzeg Nándor és Mészáros Zsolt az észak-írekkel Hamburgban.
2013. január 15., kedd
Új lebonyolítási rendben a PDC World Cup of Darts
Ahogy az várható volt, immár hivatalosan is kiadta a PDC a február 1-3. között Hamburgban - Magyarország részvételével - megrendezésre kerülő Betfair World Cup of Darts résztvevőit és lebonyolítási rendjét. Míg újfent 24 nemzet válogatottja lesz jelen a SkySports által végig élőben közvetített, 150.000 angol font összdíjazású eseményen, a lebonyolítási rend változik - a magyar csapatra így minimum két mérkőzés jut.
2013. január 14., hétfő
A 2013. évi Lakeside-i BDO Világbajnokság - teljes eredménylista

A korábbiakhoz hasonlóan ezúttal is átkerül az eredetileg külön oldalként szerkesztett, 2013. január 5-13. között rendezett Lakeside-i BDO World Professional Darts Championship, azaz a BDO Világbajnokság teljes eredménylistája az oldal bejegyzései közé. Az ESPN, a BBC és az Eurosport kamerái által közvetített torna eredményei folyamatosan frissültek a verseny során és a mérkőzések többsége élőben is nézhető volt itt.
2013. január 13., vasárnap
92,02
Alighanem
ez a szám e hasábok olvasóinak mond valamit. A nagy kérdés csak az, hogy mit.
Ez pedig attól függ, hogy mihez kapcsoljuk. Pl. PDC vagy BDO eseményhez. A most
zajló BDO VB első fordulójában ezt például senki nem érte el. A második
fordulóban is mindössze egyetlen mérkőzésen láthattunk ezt meghaladót.
2013. január 11., péntek
Magyarország újra a PDC Csapat Világkupán!
Talán jobbkor nem is jöhetett volna az újabb szenzációs hír - hiszen a decemberi PDC világbajnokság TV-s közvetítése révén komolyan felpezsdült hazánkban a darts körüli érdeklődés - Magyarország (Bezzeg Nándoron keresztül) újra meghívást kapott a február 1-3. között Hamburgban megrendezésre kerülő PDC World Cup of Darts nagyszabású csapat tornára.
2013. január 10., csütörtök
Továbbra is takarék lángon
Az utóbbi hetek némi aktivitása alatt sokszor
kaptam meg a kérdést, hogy újra elindul-e a Dartsvilág. Ebben azonban nincs
változás, az oldal eredeti intenzitással történő frissítését, rendszeres cikkek
írását a korábban már megfogalmazottak szerint nem tervezem (kivétel azért erősítheti ezt a szabályt).
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)