2013. január 22., kedd

Ellenfelünk az első csoportmérkőzésen: Belgium

Ha kedd, akkor Belgium. Jöjjön tehát a magyar válogatott első ellenfelének bemutatása, akik ellen egyben az egész PDC Csapat Világkupa nyitómérkőzését játsza a Bezzeg Nándor, Mészáros Zsolt alkotta csapat. Pár éve ez még akár egy WDF tornán is megtörténhetett volna, az ellenfél ugyanis a Huybrechts-testvérpár Kim és Ronny.


A belgák elleni mérkőzésről elmondható, hogy a négy játékos közül Bezzeg Nándor bír a legrégebb óta tartó PDC-s pályafutással, míg Kim Huybrechts nevéhez köthető eddig a  legsikeresebb. Ráadásul pár napja testvére, Ronny is csatlakozott a PDC-s mezőnyhöz, megszerezte ugyanis az ottani versenyzéshez szükséges Tour Cardot.


Kim Huybrecths, a "Hurrikán" 27 esztendős és jelenleg a PDC világranglista igen előkelő 20. helyén áll. 2006-2011. között a BDO-nál versenyzett, bár 2010 őszén már kipróbálta magát néhány európai PDC-s tornán. A bemutatkozás ráadásul igen jól sikerült, hiszen első versenyén a selejtezőből indulva a legjobb nyolcig jutott, és ezt követően is mindig nyert néhány mérkőzést. A következő tavasszal aztán végképp berobbant a PDC-s mezőnybe, az Austrian Openen ugyanis elődöntőt vívott Denis Ovens ellen, amit több mérkőzésnyílról veszített el. Ezzel az eredményével kvalifikálta magát a nyári European Championshipre, ahol Wes Newtont is legyőzve a negyeddöntőig menetelt, végleg elindítva PDC-s karrierjét, melynek során a White Stripes: Seven Nation Army c. slágerére lép a színpadra.

A 2011. év végi világbajnokságon fantasztikus sikert aratott, amit legfőképp remek játékának - legyőzte Brendan Dolant, James Richardsont és Paul Nicholsont -, másodsorban pedig a képernyőn rendkívül gyakran feltűnő, csinos barátnőjének köszönhetett. 2012-ben már nem kevesebb, mint 46 PDC tornán vett részt és aratott számos szép sikert. Az European Championshipen már elődöntőt vívott, míg a legnagyobb sikerét a világbajnokságot megelőző Players Championship Finals-ön aratta, ahol első major döntőjét vívhatta Phil Taylor ellenében. Bár a finálét 13-6 arányban The Power nyerte, Kim újabb 24.000 angol fonttal gyarapította bankszámláját, melyen eddig közel 136.000 angol font (48 millió forint) gyűlt össze. Maga a világbajnokság közel sem sikerült ennyire jól számára, Scott Randtől már az első fordulóban vereséget szenvedett. Ebben azonban szerepet játszhatott az a sajnálatos esemény is, hogy édesapját bő egy héttel a világbajnoki mérkőzését megelőzően veszítette el.

Bátyja Ronny, aki pontosan húsz évvel idősebb nála 155. a PDC világranglistáján annak köszönhetően, hogy tavaly két európai torna selejtezőjét is sikerrel vette és a főtáblán is tudott nyerni mérkőzést. PDC-s karrierje azonban igazán csak pár napja vette kezdetét, amikor sikerrel vívta meg a Pro Tour kártyáért folytatott kvalifikációs sorozat harmadik játéknapját, ezzel két évre biztosítva magának a játéklehetőséget. Érthetően boldog is volt az elért eredménnyel: "Most két évre megkaptam a lehetőséget a bizonyításra, és mindent meg is teszek majd érte, hogy éljek vele. Az European Tour óriási dolog volt az elmúlt esztendőben, hiszen 1.600 ember előtt játszottam Simon Whitlock ellen a színpadon. Ez arra sarkallt, hogy megpróbáljam megszerezni a versenykártyát, amely biztosítja, hogy ennek még többször is részese lehessek. Miután öt héttel ezelőtt elveszítettük édesapánkat 3-4 hétig egyáltalán nem is edzettem, de a múlt héten végül visszatértem a tábla elé és jól sikerült a rövid felkészülésem. Ezt fogom folytatni a World Cup-ra is, ahol bízom a sikeres szereplésünkben, hiszen édesapám egyik álma volt, hogy együtt láthasson minket a Csapat Világkupán, így érte is és Belgiumért is küzdeni fogunk."

Belgium válogatottja már a harmadik PDC World Cup of Dartsra készülhet. Az első alkalommal még a Patrick Bulen és Rocco Maes alkotta csapat legyőzte Finnországot a 16 közé kerülésért, ahol az általunk jól ismert John Part - Ken MacNeil állította meg őket. Tavaly Kim Huybrechts és Kurt van der Rijk összeállításban már a főtábláról indulhattak, ahol a svédek kettősét múlták felül, majd a negyeddöntőben kikaptak Ausztráliától.

Ronny Huybrecths részese volt a 2010-ben Magyarországon győztes belga Spring Cup csapatnak, ahol az egyéni viadalon sem talált legyőzőre. Magyar oldalról Mészáros Zsolnak lehetnek erről közeli emlékei. Hamburgban az egész hétvége nyitómérkőzése lesz a Belgium - Magyarország mérkőzés, melynek kezdési időpontja február 1-én, pénteken 14 óra. A felek majd egyetlen páros mérkőzést vívnak négy nyert legre, ahol a győztes jutalma a pihenés másnapig, míg a vesztes már 20 órakor ismét a színpadra lép majd Észak-Írország ellenfeleként.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése