2013. január 11., péntek

Magyarország újra a PDC Csapat Világkupán!

Talán jobbkor nem is jöhetett volna az újabb szenzációs hír - hiszen a decemberi PDC világbajnokság TV-s közvetítése révén komolyan felpezsdült hazánkban a darts körüli érdeklődés - Magyarország (Bezzeg Nándoron keresztül) újra meghívást kapott a február 1-3. között Hamburgban megrendezésre kerülő PDC World Cup of Darts nagyszabású csapat tornára.


A versenyt harmadízben rendezik meg, 24 nemzet, közte immár másodszor Magyarország részvételével. A helyszín tavalyhoz képest nem változik, újra az észak-német kikötőváros ad otthont a rendezvénynek, melyet a SkySports a világbajnokságon is megcsodált körítéssel tálal majd világszerte. Talán nem alaptalanul reménykedhetünk abban is, hogy a világbajnokság sikerének köszönhetően a hazai szurkolók ezúttal - egy hazai sportcsatornán keresztül - a honfitársaknak is szoríthatnak majd a képernyők előtt. (A neten ugyanúgy, mint tavaly is, természetesen látható lesz a közvetítés.)



Magyarország csapatát ezúttal Bezzeg Nándor mellett Mészáros Zsolt képviseli Németországban, akinek elsősorban a színpad és a SkySports kameráinak közelsége jelenthet újdonságot, ám PDC tornán már többször is megfordult.

A tavalyi évben Bezzeg Nándor mellett Kaufmann Krisztián képviselte hazánkat a PDC színpadán.

A sorsolást január 17-én tartják, legkésőbb azt követően pontosabb információk is napvilágra kerülnek a résztvevő csapatokról, valamint a torna idei lebonyolítási rendjéről. Az azonban már bizonyos, hogy a címvédő Angliát újfent a Phil Taylor - Adrian Lewis páros képviseli majd.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése