Phil
Taylor, Adrian Lewis és Simon Whitlock kedden visszaléptek az osztrák
versenytől, ezért némiképp változott a színpadi menetrend is. A trió helyére a
csütörtök esti selejtezőkből lehet bekerülni, így az európai kvalifikációból
plusz kettő (összesen tíz), a rendező országéból pedig plusz egy (összesen öt)
fő indulhat el a pénteken kezdődő versenyen.
Kedden
este tette közzé a PDC hivatalos oldala a hírt, ami Taylor esetében sajnos nem
volt teljesen váratlan, Whitlock távolmaradása ugyanakkor a meglepő kategóriába
sorolható. Phil Taylor és Adrian Lewis tavaly is visszaléptek az wiener
neustadti tornától, bár ezt akkor az utolsó pillanatban, a versenyt megelőző
este, illetve már az első versenynap reggelén tették meg. Ez akkor sem volt, és
most sem szimpatikus lépés azokkal a rajongókkal szemben, akik esetleg miattuk
is vették meg jegyeiket a rendezvényre. Az ausztrál játékos ugyanakkor nem
tartozik a rendszeresen visszalépők táborába, ezért az ő távolmaradására
nemigen lehetett számítani.
Kétségtelen tény, hogy az osztrák torna az utóbbi években mindig hátrányos helyzetben van a versenynaptárban. Tavaly a Premier League rájátszását megelőző hétvégén került rá sor, az idén pedig ugyan a Premier League befejezését követően, ám közvetlenül utána egy németországi verseny, majd egy hetes dubai kiruccanás következett a legjobbaknak, míg június első hetében már a UK Open veszi kezdetét. Más kérdés, hogy feltehetőleg nem kötelező előzetesen nevezni sem oda, ahol nem fog elindulni az illető.
Adrian Lewis esetében aligha, ám elsősorban Simon Whitlock személyében egy végső győzelemre is esélyes versenyző távolmaradásáról beszélhetünk, míg Phil Taylor tekintetében végképp lehetetlen azt megmondani, hogy ő hogyan szerepelt volna. Míg a nyitókörön szinte bizonyosan túllépett volna, a második körben (valószínűleg) Mervyn King ellen már bármi benne volt a pakliban számára, hiszen Németországban is ellene búcsúzott. Mindezzel természetesen nem akarom azt állítani, hogy Phil Taylor ne lenne bármikor is esélyes a végső győzelemre, ám mondjuk Ausztriában speciel nem sok eurót adtam volna azért, hogy ő áll majd a képzeletbeli dobogó legfelső fokára. Egész egyszerűen a motivációja sincs meg hozzá szerintem.
Így azonban már biztosan újfent egy Taylor nélküli, "lazább" tornára kerül majd sor Ausztriában, ahol ha valóban egy körben letudták a visszalépéseket, akkor megcsodálható lesz Michael van Gerwen, Raymond van Barneveld, James Wade, Gary Anderson, Andy Hamilton és Robert Thornton játéka is. Számomra ugyanakkor meglepő, hogy a megváltozott színpadi beosztás alapján sem került fel Jamie Caven pénteki mérkőzése a nagyszínpadra. A Jabba névre hallgató kiváló játékos az előző hétvégén Wiganben nem talált legyőzőre, vagyis mind a szombati, mind pedig a vasárnapi tornát megnyerte. Ezzel ő lett a tizedik játékos a PDC-nél, akinek sikerült egy hétvégi két verseny során is hibátlannak maradnia.

Jabba ezen a hétvégén Ausztriában folytathatja menetelését (Fotó: PDC) |
A megváltozott színpadi játékrend és a sorsolási tábla az alábbiakban tekinthető meg:
Austrian Darts Open - European Tour 4 - a módosított játékrend
Arena Nova, Wiener Neustadt
Arena Nova, Wiener Neustadt
Május 31., péntek
Első forduló
Délutáni program (13-18 óra)
A nagyszínpadon (közönség előtt)
Kevin Painter - Terry Temple
Mark Webster - Dennis Smith
Dave Chisnall - Osztrák selejtezőből 1
Wes Newton - Paul Barham
Richie Burnett - John Henderson
Justin Pipe - Kevin McDine
Andy Hamilton - Európai selejtezőből 3
Paul Nicholson - Nigel Heydon
Ronnie Baxter - Peter Hudson
Terry Jenkins - Osztrák selejtezőből 2
A hátsó színpadon (közönség nélkül)
Peter Wright - Európai selejtezőből 2
Colin Lloyd - Jamie Lewis
Ian White - Ross Smith
John Part - Kevin Dowling
Kim Huybrechts - Joe Cullen
Mervyn King - Európai selejtezőből 1
Esti program (19-23 óra)
A nagyszínpadon (közönség előtt)
Gary Anderson - John Bowles
Mark Walsh - Osztrák selejtezőből 4
Osztrák selejtezőből 5 - Steve Beaton
Robert Thornton - Európai selejtezőből 5
Andy Smith - Osztrák selejtezőből 3
Európai selejtezőből 9 - Jim Walker
Európai selejtezőből 10 - Steve Hine
Michael van Gerwen - Alan Tabern
James Wade - Európai selejzetőből 7
Raymond van Barneveld - Európai selejtezőből 8
A hátsó színpadon (közönség nélkül)
Wayne Jones - Campbell Jackson
Brendan Dolan - Joe Murnan
Colin Osborne - Steve West
Arron Monk - Európai selejtezőből 6
Stuart Kellett - Darren Webster
Jamie Caven - Európai selejtezőből 4
Június 1., szombat
Második forduló

Délutáni program (13-17 óra)
Part/Dowling - Dolan/Murnan
Wright/ES2 - M Webster/D Smith
Pipe/McDine - A Smith/OS3
Baxter/Hudson - Jenkins/OS2
Huybrechts/Cullen - Kellett/D Webster
Chisnall/OS1 - Caven/ES4
Newton/Barham - Osborne/West
Thornton/ES5 - Walsh/OS4
Esti program (19-23 óra)
White/R Smith - Anderson/Bowles
OS5/Beaton - Burnett/Henderson
van Gerwen/Tabern - Jones/Jackson
Hamilton/ES3 - Lloyd/J Lewis
van Barneveld/ES8 - Painter/Temple
ES10/Hine - Monk/ES6
Nicholson/Heydon - Wade/ES7
ES9/Walker - King/ES1
Június 2., vasárnap
Délutáni program (13-17 óra)
Harmadik forduló (nyolcaddöntők)
Esti program (19-23 óra)
Negyeddöntők
Elődöntők
Döntő
Part/Dowling - Dolan/Murnan
Wright/ES2 - M Webster/D Smith
Pipe/McDine - A Smith/OS3
Baxter/Hudson - Jenkins/OS2
Huybrechts/Cullen - Kellett/D Webster
Chisnall/OS1 - Caven/ES4
Newton/Barham - Osborne/West
Thornton/ES5 - Walsh/OS4
Esti program (19-23 óra)
White/R Smith - Anderson/Bowles
OS5/Beaton - Burnett/Henderson
van Gerwen/Tabern - Jones/Jackson
Hamilton/ES3 - Lloyd/J Lewis
van Barneveld/ES8 - Painter/Temple
ES10/Hine - Monk/ES6
Nicholson/Heydon - Wade/ES7
ES9/Walker - King/ES1
Június 2., vasárnap
Délutáni program (13-17 óra)
Harmadik forduló (nyolcaddöntők)
Esti program (19-23 óra)
Negyeddöntők
Elődöntők
Döntő
A mérkőzések sorrendje vasárnap a sorsolási tábla ágrajzának megfelelően alakul majd.
Austrian Darts Open - European Tour 4
(az ágrajz szerinti sorsolás)
Michael van Gerwen (1) - Alan Tabern
Wayne Jones (32) - Campbell Jackson
Ronnie Baxter (16) - Peter Hudson
Terry Jenkins (17) - Osztrák selejtezőből 2
Ian White (8) - Ross Smith
Gary Anderson (25) - John Bowles
John Part (9) - Kevin Dowling
Brendan Dolan (24) - Joe Murnan
Robert Thornton (5) - Európai selejtezőből 5
Mark Walsh (28) - Osztrák selejtezőből 4
Peter Wright (12) - Európai selejtezőből 2
Mark Webster (21) - Dennis Smith
Wes Newton (4) - Paul Barham
Colin Osborne (29) - Steve West
Andy Hamilton (13) - Európai selejtezőből 3
Colin Lloyd (20) - Jamie Lewis
Európai selejtezőből 10 - Steve Hine
Arron Monk (31) - Európai selejtezőből 6
Paul Nicholson (15) - Nigel Heydon
James Wade (18) - Európai selejtezőből 7
Justin Pipe (7) - Kevin McDine
Andy Smith (26) - Osztrák selejtezőből 3
Osztrák selejtezőből 5 - Steve Beaton
Richie Burnett (23) - John Henderson
Raymond van Barneveld (6) - Európai selejtezőből 8
Kevin Painter (27) - Terry Temple
Kim Huybrechts (11) - Joe Cullen
Stuart Kellett (22) - Darren Webster
Dave Chisnall (3) - Osztrák selejtezőből 1
Jamie Caven (30) - Európai selejtezőből 4
Európai selejtezőből 9 - Jim Walker
Mervyn King (19) - Európai selejtezőből 1

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése