2013. február 3., vasárnap

Elképesztő csillaghullás a hamburgi éjszakában


Bár arra lehetett számítani, hogy a verseny igazán a kieséses szakaszban kezdődik meg, de arra egészen biztosan nem gondolt egy ember sem, ami este 20 és 24 óra között történt a hamburgi Alsterdorfer Sporthalléban. Míg délután még azt írtam, hogy addig minden a papírforma szerint zajlott, éjszakára ez szinte százszázalékosan megfordult.


Azzal zártam kora este a soraimat, hogy már nem írok a verseny befejezésééig, de már az esti meccsek felénél tudtam, hogy "papír" után kiáltanak a történtek. Tartsunk gyorsan egy névsorolvasást: Észak-Írország, Írország, Kanada, Ausztrália, Skócia, Dél-Afrika, Hollandia és Lengyelország. Impozáns névsor, szinte csak egyetlen "hiányzóval". Nos, ők mindannyian utazhatnak haza...


Kezdődött azzal, hogy déli szomszédaink bemutatták, hogyan lehet elbánni a csoportunk győztesével, Észak-Írországgal. Pedig akkor még úgy tűnt, hogy megvan a nap meglepetése, végre ilyen is történt ezen a tornán. Ám később kiderült, hogy ez csupán a kezdete volt a déliek temperamentumos csapatjátékának.




A horvátok diadala számomra egy külön győzelmet is hozott, lévén ennek köszönhetően futottam össze a sajtóközpontban a csupán társaságra vágyó - és azt Wayne Mardle személyében megtaláló - Adrian Lewis-zal, és ezt természetesen kihasználva teljessé tettem a nyereményként felajánlott dedikált fotók aláiratását. (Nagy megnyugvást jelentett, éreztem némi nyomást a témában kora délután, amikor még érintetlenül hevert nálam minden aláírással ígért kép.)



Jackpotra várakozva le is maradtam, illetve csupán TV-n követtem a japánok szenzációs győzelmét az írek felett - egy újabb nagy küzdő nemzet diadala volt ez a hűvösebb szigetországiakkal szemben. Bár az átlagok ekkor még nem léptek ki a csoportmérkőzéseken megszokott magasságokból.




Következett a Wales - Kanada összecsapás, ahol az esélytelenebb csapatban már egy háromszoros világbajnok is volt, így a kieséses szakasz első fordulójának egyik rangadójának számított az összecsapás. Ki is tettek magukért a felek, de a kanadaiak 95-ös átlaga mindössze két legre volt elegendő a kiszállót nem hibázó (!), ebben a sorozatban hagyományosan jól szereplő walesi csapat ellen.



És innentől kezdve már a legnagyobb esélyesek jöttek sorra. Közülük elsőként a tavalyi döntős ausztrálok, a magyar csoportból másodikként továbbjutó belgák ellen. Tudta mindenki, hogy a Huybrechts fivérek jó csapatot alkotnak, de nem lehetett tudni, hogy az észak-írek elleni meglepően sima vereség után mire lesznek képesek. Nos rátettek még két lapáttal a magyarok elleni lerohanásra, és szinte ugyanazt megismételték a csak pislogó (és pislákoló), ezzel együtt azért közel 96-os átlagot hozó ausztrál kettős ellen. A torna első, és eddig egyetlen száz pont fölötti körátlaga nem sok kiegészítést kíván. Most már nyugodtan gondolhatom komolyabban is az előző napon a Nándinak még félig viccesen mondott tippemet a győztes csapat kilétére - a belgák személyében.



A következő párharc a skót - spanyol volt. Hiába aratták az ibériaiak az egész versenysorozat első bombameglepetését még három évvel ezelőtt az akkor is első kiemelt Anglia legyőzésével, az utóbbi időben alig-alig tudott mérkőzést nyerni Alcinas és Rodriguez. Nálam az Anderson-Thornton skót kettős toronymagas favoritnak számított ezen a mérkőzésen, aminek a 3-1-es vezetésük tökéletesen megfelelt. Csakhogy ezután Thornton feltűnően gyengéket kezdett dobálni, a spanyolok pedig a legnagyobb fegyverüket találták meg, vérszemet kaptak. És a lángra lobbant délieket már Gary Andersonék sem tudták többé lehűteni, a harmadik után a torna negyedik kiemeltje is búcsúra kényszerült.



Ilyen előzmények után került sor a címvédő, első helyen kiemelt, Phil Taylor és Adrian Lewis alkotta Anglia fellépésre Dél-Afrika ellen. Az egyik oldalon tizennyolcszoros világbajnokok, az utóbbi öt évben csak ők lettek a világ legjobbjai. Ezzel szemben a másik oldalon egy legjobbját tartós sérülés miatt nélkülöző Dél-Afrika, akiknek a második számú ifjú titánja kölcsön szerelésben játszott, mert az utazás során elvesztek a csomagjai, a harmadik játékosuk pedig félszemű. (Jelen szövegkörnyezetben tragikomikus, de igaz.) Ehhez képest 4-4-nél ott állnak 60 ponton és ők következnek. Lewis - mint ilyen helyzetben mindig - eltakarja a szemét és reszket, mint egy kivert kutya (ezt ő maga mondta). A fiatal (és nagyon ügyes, tehetséges) dél-afrikai srác elsőre duplát talál (D20). S bár így is pontosan ugyanúgy két nyíl maradt a kezében a befejezésre, de máshol kell folytatnia, és ez nem sikerül neki. Phil Taylorék jó szokásukhoz híven ismét túlélték a temetésüket, és annak rendje és módja szerint gyorsan be is fejezték, ahogy sorra kerültek. Ők megúszták a hatalmas blamát. Egyedüliként!



Jópofa dolog ugyan, amikor sorra követik egymást a meglepetések és ilyenkor általában nagyon élvezi a közönség, és azt hiszi, hogy valami szenzációsat lát - csak aztán másnap jön a kijózanodás, és ráeszmélnek, hogy bizony már nem Whitlock, Anderson, Nicholson és Dolan jönnek fel a színpadra, hanem tágra nyílt szemekkel betűzendő új nevek jelennek meg a kijelzőn. Akkor már kevésbé vicces a helyzet és egy fokkal jobban érthető a szervezők fokozatosan aggodalmasodó tekintete. Érdekessé teszi a versenyt a meglepetés - de leginkább módjával...

És még nem volt vége! Pedig megint csak ki gondolta volna, hogy a(z egyik) legnagyobb favoritként érkező Raymond van Barneveld és Michael van Gerwen alkotta Hollandia 2-0-ra vezetve és 97-es átlagot dobva is ki fog majd kapni... Finnországtól. A finneket valahol a sors is kárpótolta, mert még pénteken szinte biztosan legyőzték volna a németeket, ha a házigazda közönség nem viselkedik olyan tahón és sportszerűtlenül, ahogy tették. Azért a finnek sem csupán a sors igazságosságának köszönhetik szenzációs győzelmüket, hét T20-ig is eljutottak egy ígéretes 9-nyilas kísérletük során.



Miután a közönség viselkedése cseppet sem változott, ám a fáradtság egyre inkább a hatalmába kerített, az utolsó meccset inkább otthagytam. Nyertek a németek, így újból összecsaphatnak a finnekkel. Ha a sors nagyon igazságos akar lenni, akkor ezúttal a négy közé jutást bukják el majd a rendezők...


És a nap végére talán már feledésbe is merült a horvátok észak-írek elleni diadala, pedig azzal kezdődött ez az őrült hamburgi éjszaka.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése