2011. december 7., szerda

PDC Players Championship Final 2011

A világbajnokságot megelőző utolsó PDC tornára kerül sor december 8-11. között a Doncaster Dome-ban. Ott rendezik ugyanis az egész éven át tartó hétvégi versenysorozat, a Players Championship döntőjét, melyhez az idén a Cash Converters csatlakozott névadó szponzorként, s melyet az ITV4-es csatorna közvetít élőben a négy nap során.

 

Helyére került az idén a Players Championship döntője, melyet az elmúlt évek során február elején rendeztek meg, de miután ez az év során számos hétvégén rendezett (főképp) kétnapos tornákhoz kapcsolódik, ez időtájt illdomos ezt lebonyolítani. Paul Nicholson ebben a sorozatban aratta eddigi pályafutása legnagyobb tornagyőzelmét 2010. februárjában, míg az idén februárban rendezett tavalyi sorozat döntőjét Phil Taylor nyerte meg.

A versenyre történő kvalifikáció és "sorsolás" is rém egyszerű, kizárólag a Players Championship tornák alapján kialakult ranglista első 32 helyezettje jogosult a részvételre, s az első körben a ranglista első helyezettje a harminckettedik, a második a harmincegyedik ellen, stb. mérkőznek.

A pénzdíj 250.000 angol font, melyből a győztes markát 60.000 (több, mint 21 millió forint) üti. Ebből biztosan nem jut egyetlen penny sem Simon Whitlock-nak, a népszerű ausztrál Wizard ugyanis sajnos visszalépni kényszerült, továbbra is az a lábsérülése hátráltatja, amely miatt a novemberi Grand Slam of Darts-ról is távol maradni kényszerült. 

A 2011-es esztendő során rendezett 31 Players Championship verseny alapján készült összesítésben Justin Pipe végzett az első helyen, Gary Andersonnal pontosan megegyező összegű - 44.800 angol fontos - nyereménnyel. A skót kapta tehát a kettes számot a kiemelési listán, míg Paul Nicholson a harmadik és Wes Newton a negyedik. Phil Taylor kitűnő wigani hajrájának köszönhetően (megnyerte az utolsó hétvége mindkét versenyét) a 7. helyre jött fel a végelszámolásban, míg John Henderson az a szerencsés, aki 33.-ként átveszi Whitlock megüresedő pozícióját. Adrian Lewis, a világbajnoki címvédő azonban még így sem lehet ott a legjobbak között, 34. helyével nem fért be a mezőnybe... Csakúgy, mint Bezzeg Nándor sem, aki a 171. helyen zárt ebben az idei sorozatban - természetesen csupán néhány versenyen való részvétele alapján. A teljes ranglista itt tekinthető meg. 


Cash Converters Players Championship
Az első forduló párosítása ágrajz szerint a ranglista helyezések alapján

Justin Pipe (1) - John Henderson (32)
Mark Webster (16) - Steve Beaton (17)
Vincent van der Voort (8) - Co Stompe (25)
Dave Chisnall (9) - Alan Tabern (24)
John Part (5) - Wayne Jones (28)
Mark Walsh (12) - Mark Hylton (21)
Wes Newton (4) - Richie Burnett (29)
Peter Wright (13) - Denis Ovens (20)
Gary Anderson (2) - Michael van Gerwen (31)
Colin Osborne (15) - Kevin Painter (18)
Phil Taylor (7) - Terry Jenkins (26)
Mervyn King (10) - Colin Lloyd (23)
Ronnie Baxter (6) - Raymond van Barneveld (27)
Jamie Caven (11) - Scott Rand (22)
Paul Nicholson (3) - Steve Brown (30)
James Wade (14) - Andy Smith (19)


A verseny menetrendje - közben majd frissülő eredményekkel - pedig ezen az oldalon tekinthető meg és követhető majd figyelemmel.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése