2011. december 29., csütörtök

A (PDC) VB-k történetének varázslatos pillanatai - 3. rész

Valószínűleg kevesen számítottak arra, hogy mire Phil Taylor sorra kerül ebben az sorozatban, már neki is csupán az emlékei lesznek érdekesek, méghozzá korábbi világbajnokságokkal kapcsolatban. Márpedig így történt, az idei világbajnokság eseményei már biztosan nem hagynak maradandóbb nyomott az eddigi tizenötszörös világbajnokban, mint minimum ennyi történelmi eseményé.


"Ami azt illeti van egy pár emlékem. A Mike Gregory elleni döntő klassz volt, akárcsak a Kevin Painter-rel vagy Barney-val vívottak. John Partot 6-0-ra győztem le, csakúgy, mint Peter Manley-t, szóval túl sok idevágó emlékem is van ahhoz, hogy csak egyet emeljek ki belőle."

"A legnagyobb nyomást alatt az első alkalmával, Eric Bristow ellen voltam, de említhetem a legutóbbit, Simon Whilock ellen is, mert ahogy öregszem, az emberek kezdenek már leírni."

"Emlékszem, éppen egy asztal mellett sétáltam el az év elején, amikor mondta valaki: "Remélem Taylor-t kapom, borzasztóan játszik". Valóban nem ment akkortájt jól a játék, de gondoltam, hogy csak azért is megmutatom majd neked és sorra nyertem meg a versenyeket."  

(Forrás: skysports)


Phil Taylor egyik 7-0-ás győzelme Peter Manley felett, 2006-ból


Korábbi részek


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése