Zárófordulójához érkezik szerda este a Vasas Centenáriumi Darts Liga alapszakasza. A csoportmérkőzések 7. fordulóját bonyolítják le a Premier Sport Pub-ban, ahol nagy harc várható három még kiadó továbbjutó hely megszerzéséért. Ezzel párhuzamosan többeknek is a sportszerűség a tét, hogy egyenlő esélyekkel játszhasson mind az öt továbbjutásért küzdő játékos.
Az első mérkőzésen Darányi Zoltánnak pontot kell szereznie, s akkor biztos résztvevőjévé válik a rájátszásnak, míg Melisek Zsoltnak a legutóbbi levonulását kellene feledtetnie egy szép befejezéssel. Akár egy jó kis mérkőzés is kerekedhet belőle, ha mindenki a JÁTÉKRA koncentrál és élvezni tudja azt. Szultán persze akár egy vereséggel is továbbléphet, de ez esetben még végig kell izgulnia az övét követő három találkozót is azok eredményeinek számára kedvező alakulása reményében.
A második mérkőzésen Mészáros Zsolt még utoljára megpróbálkozhat vele, hogy ne nyeretlenül zárja a sorozatot. A legutóbbi fordulóban kiharcolt döntetlenjével pont nélkül már biztosan nem marad, de tud ő annyit, hogy ne fejezze be győzelem nélkül ezt a sorozatot. Nem lesz azonban könnyű dolga, hiszen mindeközben Balogh Öcsi ha nem másokra akarja bízni a rájátszásba kerülését, nem kaphat ki ezen a mérkőzésen, sőt esetleges győzelmével biztosíthatja elődöntőbe kerülését is.
Rucska József és Székely Pál már sokat fognak tudni továbbjutási esélyeikről, mire sorra kerülnek. A győri játékosból addigra akár biztos továbbjutó is lehet, de az is előfordulhat, hogy ki-ki mérkőzés lesz ez a találkozó. Ami biztos, hogy a győztese ott lesz a helyosztókon, illetve Rucska ugyanezt már egy döntetlennel is biztosíthatja.
Nagy kérdés, hogy a záró találkozónak mekkora tétje lesz még, amely szólhat akár Végső János továbbjutásért vívandó harcáról, vagy csupán Kulcsár Attila elődöntőbeli ellenfele kilétéről annak megfelelően, hogy az eddig egyetlen biztos továbbjutó végül hányadik helyen végez a csoportkör zárásakor, mely e találkozóval be is következik.
A tervek szerint a Dartsvilágon egy webkamera segítségével élőben láthatók majd az események.
19:00 Darányi Zoltán - Melisek Zsolt
19:50 Mészáros Zsolt - Balogh Béla
20:40 Rucska József - Székely Pál
21:30 Kulcsár Attila - Végső János
2011. május 11., szerda
19:50 Mészáros Zsolt - Balogh Béla
20:40 Rucska József - Székely Pál
21:30 Kulcsár Attila - Végső János
A résztvevő játékosok bemutatkozó anyagai az alábbi linkeken elérhetők:
(2) Végső János(3) Mészáros Zsolt
(4) Kulcsár Attila
(5) Székely Pál
(6) Balogh Béla
(7) Rucska József
(8) Darányi Zoltán
(4) Kulcsár Attila
(5) Székely Pál
(6) Balogh Béla
(7) Rucska József
(8) Darányi Zoltán
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése