2011. május 14., szombat

PDC Austrian Open 2011 (Wiener Neustadt) - 1. nap (szombat)

A döntőben Denis Ovens-et (a képen jobbra) legyőzve John Part (a képen balra) nyerte a PDC Players Championship idei hetedik versenyét Wiener Neustadt-ban. Az előző napon sikerrel vett selejtezőknek köszönhetően Bezzeg Nándor mellett ezúttal további két magyar játékos, Kaufmann Krisztián és Mészáros Zsolt is ott lehetett a profik versenyén.




Reggel már javában zajlott a főpróba - a színpad pedig, mint egy Premier League estén

A délelőtti regisztrációt követően majdnem fél egyig kellett várni, mire a 185 indulóra elkészítették a sorsolást. Végül 12:45-kor kezdődhetett a játék.

Simon Whitlock volt az első számú kiemelt, őt Wes Newton, Jamie Caven és Mark Walsh követték a sorban. Phil Taylor-t a Players Championship ranglista alapján a hatodik helyen emelték ki. 

A csarnok a közönség beengedése előtt - kb. 1.500 férőhelyet számoltam


A selejtezőből továbbjutó két magyarra még a fő versenyen is újabb két előselejtező kör várt, hogy valóban felkerülhessenek a 128-as táblára. Kaufmann Krisztián és Mészáros Zsolt azonban ott folytatták, ahol pénteken abbahagyták, ismét sikerrel vették az akadályokat. Erre különösen Mészáros Zsolt lehet nagyon büszke, hiszen ő igazán kemény ellenfeleket kapott és győzött le időnként kifejezetten nagyszerű játékkal. Sajnálom, hogy erről a két mérkőzéséről nincs statisztika, mert kifejezetten jobban dobott rajtuk, mint az utolsón, amelyikről rendelkezésre állnak az adatok. Ennek egy példája, hogy második mérkőzésén az egyik leg negyedik körében 180-ra besokkalt... Majd korrekcióként a következő körben dobott "helyette" egy 140-et.

Természetesen Kaufmann Krisztián sem tehet róla, hogy neki könnyebb dolga volt a szombati napon, hibátlanul oldotta meg ezt a feladatát és készülhetett a Wayne Jones elleni mérkőzésére.

A főtábla hivatalos első fordulója sajnos minden játékosunknak a végállomást jelentette. Hiába reménykedtünk abban, hogy Kafu lendületből majd ráijeszthet Wayne Jones-ra, neves ellenfele egyszerűen nem engedte szóhoz jutni a Wings DC kiválóságát... 17 nyílnál hosszabban nem tartott parti ezen a mérkőzésen.

Mészáros Zsoltnak reális esélyei voltak Mark Dudbridge ellenében, ám ő sajnos pont ezen a mérkőzésen nem tudta már azt a kis pluszt odatenni, ami szükséges lett volna a bravúrhoz. Itt már nem jött a tömeg olyan mennyiségben, mint ezt megelőzően, ám még így is lehetett volna belőle szorosabb találkozó, mert ezzel együtt számos lehetősége adódott a befejezésekre.

Még Zsolt mérkőzését megelőzően sajnos Bezzeg Nándor is kikapott. A statisztikán látszik, hogy ez nem az ő napja volt. Legyőzője viszont később egészen a legjobb nyolcig menetelt, további három győztes mérkőzését követően csupán a negyeddöntőben tudta őt megállítani Peter Wright.

Vasárnap újra lehet próbálkozni, Bezzeg Nándor és Mészáros Zsolt meg is teszik majd ezt.


A magyarok mérkőzései: 

Előselejtező első kör:
Kaufmann Krisztián - Claus Wodel 6-0
Mészáros Zsolt - Hannes Schnier 6-3 

Előselejtező második kör:
Kaufmann Krisztián - Markus Lindinger 6-0
Mészáros Zsolt - Zdravko Antunovic 6-3

1. forduló:
Bezzeg Nándor (78,11) - Scott Rand (85,65) 2-6
Kaufmann Krisztián (82,19) - Wayne Jones (15) (92,97) 0-6
Mészáros Zsolt (72,93) - Mark Dudbridge (27) (76,92) 2-6

Kafu és Nándi egymás melletti táblánál játszottak egyszerre

Zsolti nagyon jól játszott, Dudbridge elleni mérkőzésben is több volt - mellettük John Part

Részletes statisztikák






A teljes eredménylista a PDC oldaláról:

PDC Austrian Open Players Championship (szombat)

Előselejtező - első kör
Wilhelm Schwingenschlogel 6-2 Wilfried Hoberg
Anton Pein 6-3 Ignacio Basullas
Remco van Eijden 6-0 Alexander Brandl
Robert Marijanovic 6-3 Stefan Taferner
Michel Kocik 6-0 Christian Kruger
Josef Untermarzone 6-2 Stefan Schaffer
Christopher Ollinger 6-3 Gerhard Fichtinger
Miroslav Slusarcik 6-4 Raul Invernon
Karl Binder 6-1 Christian Maier
Michael Rasztovitz 6-0 Franz Flaser
Krisztián Kaufmann 6-0 Claus Wodel
Martino Tagliapietra 6-0 Michael Tafner
Roland Freistatter 6-1 Andreas Weinzierl
James Rodriguez 6-4 Rowby Rodriguez
Harald Leitinger 6-3 Marco Balzer
Zsolt Meszáros 6-3 Hannes Schnier
Jorg Kraus 6-2 Johann Schweiger
Reinhard Fruhmann 6-1 Romano Ruggeri
Rene Rapp 6-0 Christian Freidl
Reinhard Ertl 6-3 Kevin Munch

Előselejtező - második kör
Stefanie Luck 6-1 Michael Jacques
Hans-Peter Benseler 6-3 Arno Merk
Norbert Stuckheil 6-1 Andreas Horvath
Pivarc Lubos 6-2 Wilhelm Schwingenschlogel
Robert Wagner 6-3 Anton Pein
Remco van Eijden 6-3 Martin Pichler
Kim Huybrechts 6-1 Robert Marijanovic
Marek Polach 6-4 Michel Kocik
Ivan Petric 6-4 Josef Untermarzone
Christian Kallinger 6-2 Markus Sehoberwalter
Jonas Adler 6-1 Daniel Baeuerlein
Martin Kurecka 6-0 Michael Ramsenthaler
Christopher Ollinger 6-0 Andreas Rigler
Gerhard Sorger 6-4 Miroslav Slusarcik
Martin Kapucian 6-3 Andreas Kutawatz
Co Stompe Jnr 6-0 Jurgen Valland
Pavel Drtil 6-0 Alois Lechner
Karl Binder 6-3 Pierre Fink
Patrick Bulen 6-5 Michael Rasztovitz
Johann Sarrer 6-2 Maurizio Monterubbianesi
Martin Marti 6-4 Robert Scherzer
Arron Hardy 6-0 Georg Vargyas
Krisztián Kaufmann 6-0 Markus Lindinger
Roman Marysler 6-4 Martino Tagliapietra
Josef Flonner 6-0 Wolfgang Angeli
Roland Freistatter 6-4 Bernd Frick
James Rodriguez 6-1 Franz Schrammel
Maik Langendorf 6-2 Harald Leitinger
Elmar Lindenmaier 6-3 Uwe Bacher
Zsolt Meszáros 6-3 Zdravko Antunovic
Josef Kraus 6-2 Jorg Kraus
Mario Schutter 6-1 Reinhard Fruhmann
Reinhard Fletzberger 6-2 Karsten Kornath
Patrick Wasserfallen 6-1 Guiseppe Quintiero
Manuel Fischer 6-1 Rene Hellmich
Tonci Restovic 6-0 Rene Rapp
Sebastian Pecjak 6-3 Reinhard Ertl

1. forduló 
Board One
Simon Whitlock (1) 6-0 Stefanie Luck
Chris Thompson 6-0 Hans-Peter Benseler
Kevin McDine (32) 6-0 Norbert Stuckheil
William O'Connor 6-2 Adam Smith-Neale

Board Two
Kevin Painter (16) 6-3 Pivarc Lubos
Barrie Bates 6-3 Kirk Shepherd
Robert Wagner 6-4 Colin Osborne (17)
Jyhan Artut 6-4 Jon Archer

Board Three
Vincent van der Voort (8) 6-3 Remco van Eijden
Joe Cullen 6-5 Steve Grubb
Kim Huybrechts 6-3 Tony Eccles (25)
Michael Smith 6-3 Jann Hoffmann

Board Four
Paul Nicholson (9) 6-1 Marek Polach
Prakash Jiwa 6-2 Matt Padgett
Dennis Smith (24) 6-0 Ivan Petric
Michael Mansell v Andree Welge

Board Five
Ronnie Baxter (5) 6-3 Christian Kallinger
Jonas Adler 6-5 Michael Rosenauer
Nigel Heydon (28) 6-1 Martin Kurecka
Brian Woods 6-5 Dave Smith

Board Six
Denis Ovens (12) 6-1 Christopher Ollinger
Mick Todd 6-4 Ken MacNeil
Terry Jenkins (21) 6-0 Gerhard Sorger
Carlos Rodriguez 6-4 Reece Robinson

Board Seven
Mark Walsh (4) 6-5 Martin Kapucian
Darren Johnson 6-2 Co Stompe Jnr
Mark Hylton (29) 6-4 Pavel Drtil
Gary Welding 6-5 Ryan Harrington

Board Eight
Justin Pipe (13) 6-0 Karl Binder
John Michael 6-2 Veijo Viinikka
Richie Burnett (20) 6-2 Patrick Bulen
Andy Hutchings def Chris Aubrey

Board Nine
Wes Newton (2) 6-0 Johann Sarrer
Peter Wright 6-1 Martin Marti
Steve Hine (31) 6-3 Arron Hardy
Dave Chisnall 6-4 Roland Scholten

Board Ten
Wayne Jones (15) 6-0 Krisztián Kaufmann
Magnus Caris 6-2 Steve Evans
Andy Smith (18) 6-0 Roman Marysler
Boris Krcmar 6-2 Marko Kantele

Board 11
Colin Lloyd (7) 6-2 Josef Flonner
Scott Rand 6-2 Nándor Bezzeg
Steve Brown (26) 6-2 Roland Freistatter
Nick Fullwell 6-2 Shane O'Connor

Board 12
Alan Tabern (10) 6-1 James Rodriguez
Michael Barnard 6-2 Shaun Griffiths
Jelle Klaasen (23) 6-4 Maik Langendorf
Mareno Michels 6-1 Arron Monk

Board 13
Phil Taylor (6) 6-0 Elmar Lindenmaier
Michael van Gerwen 6-2 Ian White
Mark Dudbridge (27) 6-2 Zsolt Meszáros
Andy Jenkins 6-4 Bernd Roith

Board 14
Co Stompe (11) 6-5 Josef Kraus
Devon Petersen 6-5 Dietmar Burger
John Part (22) 6-1 Mario Schutter
Steve Maish 6-4 Per Laursen

Board 15
Jamie Caven (3) 6-2 Reinhard Fletzberger
Antonio Alcinas 6-0 Patrick Wasserfallen
Brendan Dolan (30) 6-2 Manuel Fischer
Mensur Suljovic 6-3 Kevin Dowling

Board 16
Steve Beaton (14) 6-1 Tonci Restovic
John Henderson 6-0 Dylan Duo
Andy Hamilton (19) 6-5 Sebastian Pecjak
Robert Thornton 6-3 Tomas Seyler 

2. forduló
Simon Whitlock 6-4 Chris Thompson
William O'Connor 6-4 Kevin McDine
Kevin Painter 6-2 Barrie Bates
Jyhan Artut 6-5 Robert Wagner
Vincent van der Voort 6-5 Joe Cullen
Kim Huybrechts 6-3 Michael Smith
Paul Nicholson 6-1 Prakash Jiwa
Andree Welge 6-3 Dennis Smith
Ronnie Baxter 6-1 Jonas Adler
Brian Woods 6-3 Nigel Heydon
Denis Ovens 6-1 Mick Todd
Carlos Rodriguez 6-2 Terry Jenkins
Mark Walsh 6-1 Darren Johnson
Mark Hylton 6-4 Gary Welding
Justin Pipe 6-4 John Michael
Richie Burnett 6-0 Andy Hutchings
Peter Wright 6-5 Wes Newton
Dave Chisnall 6-2 Steve Hine
Magnus Caris 6-4 Wayne Jones
Andy Smith 6-3 Boris Krcmar
Scott Rand 6-5 Colin Lloyd
Steve Brown 6-3 Nick Fullwell
Alan Tabern 6-1 Michael Barnard
Jelle Klaasen 6-2 Mareno Michels
Phil Taylor 6-2 Michael van Gerwen
Mark Dudbridge 6-4 Andy Jenkins
Co Stompe 6-5 Devon Petersen
John Part 6-3 Steve Maish
Jamie Caven 6-3 Antonio Alcinas
Mensur Suljovic 6-4 Brendan Dolan
Steve Beaton 6-2 John Henderson
Robert Thornton 6-4 Andy Hamilton
Vesztesek pénzdíja: £200

3. forduló
Simon Whitlock 6-1 William O'Connor
Kevin Painter 6-1 Jyhan Artut
Kim Huybrechts 6-4 Vincent van der Voort
Andree Welge 6-4 Paul Nicholson
Ronnie Baxter 6-4 Brian Woods
Denis Ovens 6-2 Carlos Rodriguez
Mark Hylton 6-5 Mark Walsh
Richie Burnett 6-3 Justin Pipe
Peter Wright 6-5 Dave Chisnall
Magnus Caris 6-4 Andy Smith
Scott Rand 6-4 Steve Brown
Alan Tabern 6-5 Jelle Klaasen
Phil Taylor 6-2 Mark Dudbridge
John Part 6-2 Co Stompe
Mensur Suljovic 6-1 Jamie Caven
Robert Thornton 6-5 Steve Beaton
Vesztesek pénzdíja: £400

4. forduló
Kevin Painter 6-4 Simon Whitlock
Kim Huybrechts 6-4 Andree Welge
Denis Ovens 6-1 Ronnnie Baxter
Mark Hylton 6-3 Richie Burnett
Peter Wright 6-3 Magnus Caris
Scott Rand 6-5 Alan Tabern
John Part 6-2 Phil Taylor
Mensur Suljovic 6-5 Robert Thornton
Vesztesek pénzdíja: £600

Negyeddöntők
Kim Huybrechts 6-0 Kevin Painter
Denis Ovens 6-3 Mark Hylton
Peter Wright 6-3 Scott Rand
John Part 6-1 Mensur Suljovic
Vesztesek pénzdíja: £1,000

Elődöntők
Denis Ovens 6-5 Kim Huybrechts
John Part 6-4 Peter Wright
Vesztesek pénzdíja: £2,000

Döntő
JOHN PART (99,09) 6-0 Denis Ovens (81,23)
Győztes pénzdíja: £6,000
Vesztes pénzdíja: £3,000

John Part ás Denis Ovens, valamint az egyik walk-on girl (Fotó: Holczer Péter)


Phil Taylor a színpadon játszott mérkőzését még megnyerte, ám később váratlanul kikapott

Autogramkérők gyűrűjében

1 megjegyzés:

  1. Gratulálok a fiúknak!
    Különösen a Békának, Hannes legyőzéséhez!
    Szép volt!

    Kulcsár Attila

    VálaszTörlés