Elkészítették a február 3-5. között Hamburgban rendezendő PDC World Cup of Darts párosítását. Az irányított sorsoláson - melyen a csapatokat erősorrendbe állítva határozták meg a mérkőzéseket - Magyarország Kanadát kapta ellenfélnek. A Bezzeg Nándor - Kaufmann Kirisztián párosnak tehát egy háromszoros világbajnokot - John Partot - is a soraiban tudó duót kell majd felülmúlnia a továbbjutáshoz.
Öt új nemzet, köztük Magyarország csapata vehet részt az idei PDC Csapat Világkupán, ahol összesen 24 ország válogatottja száll majd harcba a 150.000 angol fontos összdíjazásért. Közülük 18 országnak van legalább két PDC világranglistán szereplő játékosa, míg a további 6 nemzetből (ide tartozik Magyarország is) egy-egy játékos szerepel a rangsorban.
A címvédő holland válogatottat ezúttal Raymond van Barneveld és Vincent van der Voort alkotják majd és a harmadik kimeletek lesznek. Az első kiemelt ismét Anglia válogatottja lesz, amely újfent a világranglista első két helyezettjéből, ezúttal Phil Taylorból és Adrian Lewis-ból áll majd. E két nemzet között a második számú csapat Ausztrália válogatottja, Simon Whitlock és Paul Nicholson részvételével. A negyedik pozíciót a skótok bitorolják, akiket Gary Anderson és Peter Wright képvisel Németországban.
A játékosok világranglistán elfoglalt pozíciója alapján az első nyolcba - akik kiemeltek az első forduló során - még az alábbi nemzetek kerültek be: Wales, Észak-Írország, Belgium és a házigazda Németország.
Az első fordulóban a 9-24. helyezett csapatok mérkőznek meg a 16 közé kerülését úgy, hogy a párosítások adottak: 9-24., 10-23., 11-22., stb. Miután Magyarország a 24. helyen került meghívásra, ellenfélként automatikusan a 9. helyen szereplő válogatottat, vagyis Kanadát kaptuk. Azt az észak-amerikai nemzetet, melyet a háromszoros világbajnok John Part (24.) és Ken MacNeil (115.) alkot. A hazánkat képviselő Bezzeg Nándor a 149., míg Kaufmann Krisztiánt nem jegyzik a PDC világranglistáján. Ezzel együtt alapból nem érdemes legyinteni a mérkőzés kimenetele tekintetében, ugyanis egyetlen, 6 nyert legre vívott páros találkozón dől el a továbbjutás kérdése. Ez pedig sokkal nyíltabbá teszi a találkozó kimenetelét, mintha hosszú egyéni mérkőzéskről lenne szó. A nyitottság pedig inkább kedvez a papíron gyengébb, mint az esélyesebb válogatottnak, így akár még a mi malmunkra is hajthatja a vizet a szokatlan játékmód.
A tornát a Skysports élőben közvetíti. Az első fordulóra február 3-án pénteken, 14-18 óra között kerül sor.
A résztvevő csapatok és képviselőik az alábbiak:
1. Anglia (Phil Taylor és Adrian Lewis)
2. Ausztrália (Simon Whitlock és Paul Nicholson)
3. Hollandia (Raymond van Barneveld és Vincent van der Voort)
4. Skócia (Gary Anderson és Peter Wright)
5. Wales (Mark Webster és Richie Burnett)
6. Észak-Íroszág (Brendan Dolan és Michael Mansell)
7. Belgium (Kim Huybrechts és Kurt van der Rijck)
8. Németország (Jyhan Artut és Bernd Roith)
9. Kanada (John Part és Ken MacNeil)
10. Írország (William O'Connor és Mick MacGowan)
11. USA (Darin Young és Gary Mawson)
12. Ausztria (Mensur Suljovic és Dietmar Burger)
13. Svédország (Magnus Caris és Dennis Nilsson)
14. Spanyolország (Antonio Alcinas és Carlos Rodriguez)
15. Finnország (Petri Korte és Marko Kantele)
16. Gibraltar (Dylan Duo és Dyson Parody)
17. Dánia (Per Laursen és Jann Hoffmann)
18. Horvátország (Boris Krcmar és Tonci Restovic)
19. Dél-Afrika (Devon Petersen és Shawn Hogan)
20. Japán (Haruki Muramatsu és Morihiro Hashimoto)
21. Új-Zéland (Warren French és Preston Ridd)
22. Fülöp-szigetek (Christian Perez és Lourence Ilagan)
23. Malajzia (Lee Choon Peng és Amin Bin Abdul Ghani)
24. Magyarország (Bezzeg Nándor és Kaufmann Krisztián)
Az első forduló párosítása:
Kanada - Magyarország
Írország - Malajzia
USA - Fülöp-szigetek
Ausztria - Új-Zéland
Svédország - Japán
Spanyolország - Dél-Afrika
Finnország - Horvátország
Gibraltár - Dánia

Hajrá Magyarok!
VálaszTörlés