Újév napján 20:40-kor Andy Hamilton és Simon Whitlock vívja a Ladbrokes PDC World Darts Championship első elődöntőjét a londoni Alexandra Palace-ban. Őket követi majd Adrian Lewis és James Wade összecsapása a döntőbe kerülésért. Hogy ez a szereposztás mennyiben meglepő, azt mindenki maga megítélheti az előzetes várakozásaihoz mérten, ám az biztos, hogy az aktuális világranglista 2., 3., 5. és 17. helyezettje küzd meg a következő két este során a világbajnoki trófeáért.
Vagyis a papíron gyengébb páros lép majd először a színpadra, ezért lássunk előzetesen némi információt a Hamilton - Whitlock összecsapásról.
Andy Hamilton 1983 óta dartsozik, 2004-től tagja a PDC-nek, a világranglista jelenlegi 17. helyezettje, 44 éves, és eddigi pályafutása során közel félmillió angol fontot (kb. 175 millió forint) dobált össze. Világbajnokságon vívott már elődöntőt még 2007-ben, az idén tehát minimum beállítja eddigi legjobbját. Soha nem nyert még ugyanakkor nagy (ún. major) PDC tornát. Az idei világbajnokságon az eddigi négy mérkőzése során dobott átlagai a mérkőzések sorrendjében: 97,18 - 95,69 - 99,08 - 102,04. Összességében mindez: 98,49 a legmagasabb a versenyben lévő négy játékos közül.
Simon Whitlock ausztrálként az egyetlen nem angol részvevője az elődöntő mezőnyének. Ő 1984-ben kezdett játszani és egy 2002-2003-as kirándulást követően 2009-ben csatlakozott újra a PDC-hez, a jelenlegi világranglista 5. helyezettje, 42 éves, és eddigi dartsos keresete a 600 ezer angol fontot közelíti (több, mint 200 millió forint). Kétszer szerepelt már világbajnoki döntőben (egyik BDO-s), de nyernie még nem sikerült, csakúgy, ahogy nagy PDC-s tornát sem mindezidáig. Az idei világbajnokságon az eddigi négy mérkőzése során dobott átlagai a mérkőzések sorrendjében: 105,11 - 96,42 - 95,84 - 95,24. Összességében mindez: 98,15 a második legmagasabb a versenyben lévők közül.
Andy Hamilton borzasztóan tud örülni, ha van rá alkalma |
Ami az egymás elleni mérlegüket illeti, abban az ausztrál vezet 8-3-ra, ám nagyobb tornán eddig kétszer mérkőztek és mindkétszer az angol versenyző győzött. Legutolsó nehezen felejthető mérkőzésüket a 2011. évi World Matchplay-en vívták fél évvel ezelőtt, ahol Whitlock már 15-8-ra vezetett a 16 nyert legre vívott találkozón, ám mégis Hamilton győzött 17-15-re. Így aztán a PDC-s média is annak a visszavágójaként harangozza be a mai elődöntőt.
Ennek kapcsán az érintettek így vélekednek:
Simon Whitlock: "Vannak jó és rossz emlékeim is arról a mérkőzésről. Azzal kapcsolatban nincs rossza érzésem, hogy ő győzött, mert fantasztikus volt, amit ott produkált, bár túl sokat én sem hibáztam. Igaz, három nyilam is volt a D20-ra a győzelemért és még egy negyedik is egy 120-as kiszállónál, de ő szinte önkívületben játszva zárkózott fel és fordította meg a találkozót. Szeretnék most revanzsot venni azért a mérkőzésért, de ugyanakkor örülök neki, hogy ilyen jól teljesít ismét, mert egy remek játékos és jó barát is egyben. Amit feltétlenül szeretnék elkerülni az az, hogy szoros mérkőzést vívjunk, mert Andy az egyik legjobb abban a helyzetben, amint azt már többször is bizonyította. Nem tartok tőle, de nyomás alatt nagyszerűen teljesít, ezért remélem, hogy ezúttal nem lesz szoros a mérkőzés - kivéve, ha én kerülnék hátrányba..."
Andy Hamilton: "Úgy gondolom, hogy újra egy nagyszerű mérkőzést vívunk majd Simonnal. Nagyon összeszedett vagyok, jól mennek a kiszállók és elég stabilan is játszom, ráadásul javulok is, szerintem képes leszek akár 11db 180-asra is az elődöntőben. Mindazonáltal van róla látásom, hogy világbajnok leszek, és ez pozitív érzéseket kelt bennem, ami még jobb teljesítményre sarkall."
A Ladbrokes fogadóirodánál Simon Whitlock-ot tartják a második, Hamiltont pedig csupán a negyedik legesélyesebbnek a végső győzelemre, míg a Dartsvilág olvasóinak szavazását immár másodszorra is az ausztrál vezeti, Hamilton rangsorolása pedig megegyezik a hivatalossal.
Simon Whitlock vonul be csinos kísérője társaságában a színpadra |
A vasárnap este második összecsapása lesz a Lewis - Wade párharc, amely a világranglistára tekintve feltétlenül az erősebb párosítás, ám az idei vb-n eddig nyújtottak alapján ez a megállapítás már nem feltétlenül helytálló.
Adrian Lewis 2003 óta dartsozik a PDC-s mezőnyben, 2. az aktuális világranglistán, s 26 éves korára már éppen átlépte az egymillió angol fontos (több, mint 350 millió forint) keresetet. Ő az aktuális világbajnoki címvédő úgy, hogy a tavalyi győzelmén (és az idei éven) kívül máskor még az elődöntőig sem jutott el, és egyetlen más nagy tornán sem győzedelmeskedett. Az idei mérkőzésein elért átlagai: 96,41 - 96,24 - 95,94 - 92,41. Ez összesítve 95,25-ös átlagot jelent, négyük közül a harmadik legmagasabbat.
James Wade 2001-ben kezdett játszani, majd 2004-ben ment át a PDC-hez, aktuálisan 3. a világranglistán, 28 éves korára pedig több, mint 1,3 millió angol font (kb. 460 millió forint) tulajdonosa. Világbajnokságon neki is ez a második elődöntője, ám már hét nagy toragyőzelemmel is büszkélkedhet, Phil Taylort követően ő a második eddigi legeredményesebb a PDC-s mezőnyben. Az idén Londonban eddig a következő átlagokkal nyerte mérkőzéseit: 91,69 - 95,91 - 91,30 - 94,92. Összességében 93,45, ami a legkisebb a vasárnapi mezőnyben.
Lewis és Wade eddig huszonhétszer csapott össze és 2 döntetlen mellett 18-7-es Wade előnyt mutat párharcuk. Ennél is nagyobb azonban Wade fölénye ha azt nézzük, hogy utolsó tizenegy mérkőzés közül mindössze egyszer nyert Lewis, a legutóbbi hatból egyszer sem. Nagy tornán négyszer mérkőztek eddig, mindannyiszor The Machine nyert. Lewis erről így vélekedik: "James-nek valóban kitűnő a mérlege ellenem, de még soha nem nyert világbajnokságon, én pedig már igen. E tekintetben pedig én vagyok előnyösebb helyzetben."
Lewis célja egyértelmű, ő címvédésre készül |
James Wade 2001-ben kezdett játszani, majd 2004-ben ment át a PDC-hez, aktuálisan 3. a világranglistán, 28 éves korára pedig több, mint 1,3 millió angol font (kb. 460 millió forint) tulajdonosa. Világbajnokságon neki is ez a második elődöntője, ám már hét nagy toragyőzelemmel is büszkélkedhet, Phil Taylort követően ő a második eddigi legeredményesebb a PDC-s mezőnyben. Az idén Londonban eddig a következő átlagokkal nyerte mérkőzéseit: 91,69 - 95,91 - 91,30 - 94,92. Összességében 93,45, ami a legkisebb a vasárnapi mezőnyben.
Lewis és Wade eddig huszonhétszer csapott össze és 2 döntetlen mellett 18-7-es Wade előnyt mutat párharcuk. Ennél is nagyobb azonban Wade fölénye ha azt nézzük, hogy utolsó tizenegy mérkőzés közül mindössze egyszer nyert Lewis, a legutóbbi hatból egyszer sem. Nagy tornán négyszer mérkőztek eddig, mindannyiszor The Machine nyert. Lewis erről így vélekedik: "James-nek valóban kitűnő a mérlege ellenem, de még soha nem nyert világbajnokságon, én pedig már igen. E tekintetben pedig én vagyok előnyösebb helyzetben."
Wade szenzációs eredményei közül leginkább csak a világbajnoki cím hiányzik (Fotó: PDC) |
A torna névadó fogadóirodájánál Adrian Lewis az aktuális favorit, James Wade-et csak a harmadik legesélyesebbnek tartják a végső győzelemre. A Dartsvilág olvasóinak szavazásán azonban Wade áll előkelőbben a második helyen, éppen Lewis-t megelőzve.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése