"Szokás szerint" Bezzeg Nándor és Ihász Veronika nyerték a budapesti China Mart-ban a - Dartsvilágon szinte végig élőben közvetített - Steel Nemzeti Bajnokság VII., egyben zárófordulóját. Ezzel a győzelmével Bezzeg Nándorhoz hasonlóan Ihász Veronika is megnyerte a 2010-2011-es szezon egyéni bajnoki címét. A férfi páros fordulót a már országos bajnok Kovács Dénes és Melisek Zsolt ellenében a Balogh Béla-Végső János duó, a nőit a Gál Viktória-Köntös Zsófia kettős nyerte. Utóbbiaknál ezzel az Ihász Veronika-Törő Zsuzsanna páros az évad magyar bajnoka.
A férfiak első fordulójának nagy meglepetése a Vasas Centenáriumi Ligában is játszó Rucska József veresége volt, akit a hazaiak játékosa Piroska Roland búcsúztatott.
A második fordulóban búcsúzott Darányi Tamás, akit már az első körben is kis híján 80-as körátlagot dobó Kovács Dénes ütött el a továbbjutástól, de ez a kör jelentette a végállomást ezúttal Tax Tibornak is Mészáros Ferenc ellenében. Piroska Roland pedig Vass Péter legyőzésével folytatta menetelését.
A nyolcaddöntőkben Mester Zoltán ott folytatta, ahol Székesfehérváron abbahagyta, ezúttal Mészáros Zsoltot győzte le, míg Piroska Roland is tovább folytatta nagyszerű szereplését, újabb győzelmével már a legjobb nyolc közé jutott.
A hölgyeknél Puskás Erzsébet aratott meglepő győzelmet Szatmári Zsuzsanna ellen, a további három mérkőzésen az esélyesebbek győztek. Ezzel kialakult az Ihász Veronika - Kiss Viktória negyeddöntő, amely a női bajnoki cím szempontjából akár sorsdöntő is lehet.
A negyeddöntőkben Mester Zoltán Darányi Zoltánt is legyőzte, így az elődöntőbe jutott, míg Kaufmann Krisztián is folytatta remek játékát a Vasas játékosai ellen, újabb gyors győzelmét követően a harmadik Vasasossal nézhet farkasszemet az elődöntőben. Bezzeg Nándor és Kulcsár Attila papírforma győzelmeikkel szintén elődöntősök.
A hölgyeknél Ihász Veronika időnként parádés játékkal (5/1) egy színvonalas mérkőzésen Kiss Viktóriát legyőzve biztosította be a 2010-2011-es szezonban női egyéni bajnoki címét. Így aztán Kautzky Nóra hiába nyerte meg mérkőzését, az elődöntőben már csak a VII. forduló bajnoki címéért játszhat Ihász Veronika ellen. Harsányi Enikő 3-0-ás vezetésről kapott ki Gál Viktóriától, akinek Szarka Zsuzsanna lesz az ellenfele a döntőbe kerülésért.
Az elődöntőkben Kaufmann Krisztián folytatta lehengerlő játékát és két 3-1-es szettet követően masírozott be a fináléba, ahol a pár perccel később végző, bajnoki címét már korábban megszerző Bezzeg Nándor lesz az ellenfele.
A nőknél Ihász Veronika immár nagyobb tét nélkül, de azért legyőzte idei fő riválisát Kautzky Nórát, míg a másik ágon vívott, jóval hosszabb mérkőzésből Szarka Zsuzsanna került ki győztesen.
A női döntőben Ihász Veronika ismét megmutatta, hogy jelen pillanatban kiemelkedik a női mezőnyből, gyorsan besöpörte ennek a fordulónak a bajnoki címét is.
A férfi döntőben a végén a bullra dobásra is szükség volt, hiszen a döntő szett döntő legjében dőlt el csupán ennek a fordulónak a sorsa is, az összetett bajnoki címet már ez előző fordulóban megszerző, a mezőnyből évek óta kiemelkedő Bezzeg Nándor javára.

1. forduló (32 közé jutásért)
Bezzeg Nándor - Orosz Barna 4-0
Venkei Pál - Nagy Tibor 2-4
Baka János - Mózes Áron 0-4
Török László - Nagy Zoltán 4-3
Székely Pál - Kiss Csaba 4-0
Hevesi-Tóth István - Raszler József 4-3
Balázsi József - Bodnár Péter 4-3
Hatos József - Leitenbohr Miklós 4-2
Darányi Zoltán - Schulmann Péter 4-1
Huszti Sándor - Végső János 0-4
Borbély Richárd - Farkas János 4-2
Jamrik Tibor - Vereczkey Lajos 3-4
Mészáros Zsolt - Bugár Ervin 4-3
Nagy Attila - Szabó Tamás 3-4
Polgár Péter - Baktai Gábor 4-1
Mester Zoltán - Balog Zoltán 4-0
Kaufmann Krisztián "álnéven" |
Gyomai Pál - Molnár László 4-3
Orbán Péter - Balogh Béla 0-4
Walde Mihály - Barta Zsolt 0-4
Melisek Zsolt - Fábián Ferenc 4-0
Bata József - Erdei Balázs 3-4
Nyíregyházki István - Szabados Attila 4-0
Hajdú Tamás - Vágó András 0-4
Kulcsár Attila - Bereczki Béla 4-0
Kerner Róbert - Tóth Péter Róbert 4-2
Beke József - Darányi Tamás 3-4
Holczer Péter - Kovács Dénes 0-4
Tax Tibor - Vámosi Gergely 4-2
Németh Zoltán - Mészáros Ferenc 2-4
Duszka Mihály - Vass Péter 2-4
Rucska József - Piroska Roland 3-4
2. forduló (16 közé jutásért)
Bezzeg Nándor - Nagy Tibor 5-0
Mózes Áron - Török László 5-2
Székely Pál - Hevesi-Tóth István 5-1
Balázsi József - Hatos József 0-5
Darányi Zoltán - Végső János 5-1
Borbély Richárd - Vereczkey Lajos 5-1
Mészáros Zsolt - Szabó Tamás 5-1
Polgár Péter - Mester Zoltán 1-5
Kaufmann Krisztián - Gyomai Pál 5-0
Balogh Béla - Barta Zsolt 5-2
Melisek Zsolt - Erdei Balázs 5-0
Nyíregyházki István - Vágó András 5-1
Kulcsár Attila - Kerner Róbert 5-1
Darányi Tamás - Kovács Dénes 2-5
Tax Tibor - Mészáros Ferenc 4-5
Vass Péter - Piroska Roland 3-5
Bezzeg Nándor |
Bezzeg Nándor - Mózes Áron 5-1
Székely Pál - Hatos József 5-2
Darányi Zoltán - Borbély Richárd 5-2
Mészáros Zsolt - Mester Zoltán 3-5
Kaufmann Krisztián - Balogh Béla 5-1
Melisek Zsolt - Nyíregyházki István 5-1
Kulcsár Attila - Kovács Dénes 5-2
Mészáros Ferenc - Piroska Roland 2-5
Negyeddöntők
Bezzeg Nándor - Székely Pál 5-2
Darányi Zoltán - Mester Zoltán 2-5
Kaufmann Krisztián - Melisek Zsolt 5-1
Kulcsár Attila - Piroska Roland 5-0
Elődöntők
Bezzeg Nándor - Mester Zoltán 2-0 (3-1, 3-2)
Kaufmann Krisztián - Kulcsár Attila 2-0 (3-1, 3-1)
Döntő:
BEZZEG NÁNDOR - Kaufmann Krisztián 2-1 (2-3, 3-0, 3-2)
Női egyéni
Nyolcaddöntők
Wachter Nikolett - Kiss Viktória 0-4
Kautzky Nóra - Balog Éva 4-0
Nyolcaddöntők
Wachter Nikolett - Kiss Viktória 0-4
Kautzky Nóra - Balog Éva 4-0
Harsányi Enikő - Törő Zsuzsanna 4-3
Szatmári Zsuzsanna - Puskás Erzsébet 2-4
Negyeddöntők
Ihász Veronika - Kiss Viktória 4-2
Negyeddöntők
Ihász Veronika - Kiss Viktória 4-2
Kautzky Nóra - Köntös Zsófia 4-2
Gál Viktória - Harsányi Enikő 4-3
Puskás Erzsébet - Szarka Zsuzsanna 1-4
Elődöntők
Ihász Veronika - Kautzky Nóra 4-1
Elődöntők
Ihász Veronika - Kautzky Nóra 4-1
Gál Viktória - Szarka Zsuzsanna 2-4
Döntő
IHÁSZ VERONIKA - Szarka Zsuzsanna 5-1
Döntő
IHÁSZ VERONIKA - Szarka Zsuzsanna 5-1
A férfi egyéni verseny végeredménye:
I. Bezzeg Nándor (Sport DC)
II. Kaufmann Krisztián (Wings DC)
III. Kulcsár Attila (Vasas SC)
III. Mester Zoltán (Nagy Sándor SE)
V. Darányi Zoltán (Sport DC)
V. Melisek Zsolt (Vasas SC)
V. Piroska Roland (Kavicsos DSE)
V. Székely Pál (Soul DC)
A férfi egyéni verseny díjazottjai |
A női egyéni verseny végeredménye:
I. Ihász Veronika (Docugroup Győri DC)
II. Szarka Zsuzsanna (Gilde DC)
III. Gál Viktória (Docugroup Győri DC)
III. Kautzky Nóra (Soul DC)
A női egyéni verseny díjazottjai |
A Steel Nemzeti Bajnokság 2010-2011-es szezonjának egyéni végeredményei
Férfi egyéni
3. Kaufmann Krisztián (Wings DC) 146 pont
4. Darányi Zoltán (Kavicsos DSE-Sport DC) 140 pont
5. Mészáros Zsolt (Sport DC) 120 pont
5. Mészáros Zsolt (Sport DC) 120 pont
6. Melisek Zsolt (Vasas SC) 110 pont
7. Székely Pál (Soul DC) 102 pont
7. Székely Pál (Soul DC) 102 pont
8. Tax Tibor (Wings DC) 88 pont
Női egyéni
3. Gál Viktória (Docugroup Győri DC) 138 pont
4. Kiss Viktória (Sport DC) 110 pont
5. Szatmári Zsuzsanna (EKSE) 106 pont
6. Puskás Erzsébet (Vecsési SE) 92 pont
7. Köntös Zsófia (Docugroup Győri DC) 90 pont
7. Szarka Zsuzsanna (Gilde DC) 90 pont
5. Szatmári Zsuzsanna (EKSE) 106 pont
6. Puskás Erzsébet (Vecsési SE) 92 pont
7. Köntös Zsófia (Docugroup Győri DC) 90 pont
7. Szarka Zsuzsanna (Gilde DC) 90 pont
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése