Ma, azaz 2011. március 16-án ünnepli a Vasas SC alapításának 100. évfordulóját. Éppen e jubileum kapcsán került kiírásra a Vasas Centenáriumi Darts Liga hazánkban úttörőnek számító versenysorozata, amely a félidejénél jár. Az eredetileg március 17-re kiírt ötödik forduló elhalasztásra került, így "helyette" Sütő Andrással, a szervezőbizottság vezetőjével készült exkluzív interjú olvasható az eddigi tapasztalatokról és a versenykiírás szerint a hátralévő fordulókra tervezett eseményekről, benne természetesen Phil Taylor esetleges Magyarországra érkezéséről.
Egyedülálló sorozat rendezésébe vágtad a fejszédet tavaly novemberben. Bár hasonló rendezvény terveiről már többször is hallottam, gyakorlati lépések a Vasas Centenáriuma kapcsán történtek Általad. Most tartunk a sorozat félidejénél, négy fordulón vagyunk túl, három van még hátra, plusz a rájátszás. Mik az eddigi tapasztalataid a rendezvényről, mennyiben váltotta be eddig a hozzá fűzött reményeidet? Egyáltalán, mire számítottál, és mit láttál eddig?
- Sokan nem is gondolnák, hogy egy ilyen rendezvény tető alá hozása mennyi időt, energiát és pénzt emészt fel. Talán korábban más ezért nem vágott bele. Az eddigiekről csak pozitívan tudok véleményt formálni, külön kiemelném a játékosok hozzáállását. Úgy látom, ők átérzik, hogy ez a rendezvénysorozat róluk szól. Hiányérzetem egy dologban van, az érdeklődés mértékében. Ez is mutatja, hogy az emberek egyre közömbösebbek a játék iránt, bár lehet, ezen véleménnyel egyedül maradok.
Sok ígéretes és egyben úttörö média megjelenés hangzott el a rajtnál. Eredetileg a mérkőzések élő internetes közvetítése is a tervek között szerepelt. Bár a mérkőzések a fordulókat követően néhány nappal teljes egészében megtekinthetők az interneten, élőben mégsem láthatók. Mi hiányzott végül az élő adáshoz, illetve láthatóak lesznek-e a további fordulók élőben is?- Ennek egyszerű az oka, technikailag túlbecsültem a lehetőségeinket. Bár sok energiát és pénzt fektettünk bele, mégsem sikerült az előzetes terveinket valóra váltani. Ez az internetes közvetítés ebben a sorozatban élőben nem fog megtörténni.
Némiképpen az előző kérdéshez kapcsolódik, a kiírás szerint az utolsó három fordulóról – és most éppen ezek következnek – másfél-másfél órás élő TV felvétel készül. Lesznek-e felvételek és melyik adón tekinthetők majd meg ezek?- Erről viszont nem a szervező csapat tehet, mert az anyagi lehetőség adott volt, viszont a csekély érdeklődés miatt úgy ítéltük meg, hogy felesleges pénzkidobás lenne TV felvételt készíttetni, valamint a sportágnak sem tett volna jót egy negatív reklám. Viszont a döntőn, minden az eredeti elképzelés szerint fog történni.
Kicsit mintha elnyúlna a sorozat, maga a kiváltó esemény, a Vasas SC Centenáriuma is elérkezett 2011. március 16-án. Lehet-e már tudni, hogy mikor kerülnek megrendezésre a hátralévő három forduló mérkőzései (egyedül a soron következőt tudjuk, arra március 23-án kerül sor), illetve mikor kerül sor a rájátszásra?- A sorozat az eredeti tervek szerint is az egész szezont átölelő hosszúságúra volt tervezve. A döntő időpontját teljes mértékben a meghívott PDC-s sztárjátékosnak is megfelelő időponthoz alakítjuk.
Több helyen merült fel, hogy a rendezvény kizárólag dartsos körökben ismert, ezen kívül talán semmilyen reklámja, hírverése nincs. Várható ebben változás a befejezéshez közeledve, vagy csak a különlegesnek ígérkező rájátszást tervezitek szélesebb körben is propagálni?
- Mivel dartsról van szó, ezért úgy gondoltuk ez a megfelelő forma, lehet ezt rosszul láttuk. Amint kiderül ki lesz a döntő sztárjátékosa, a Vasas SC teljes médiagárdája ezen az eseményen fog dolgozni.
Elérkezve talán a legszélesebb rétegeket is érdeklő kérdéshez: jön-e Phil Taylor Magyarországra, és ha igen, mikor? Kicsit messzebbről megközelítve a kérdést, a kiírás szerint szponzori kikötés, hogy a PDC világranglista első öt helyezettje közül valaki egy bemutató mérkőzést is vív a döntő során élő TV adásban. Ha jól tudom egyik részről Bezzeg Nándor, a jelenlegi egyetlen hazai PDC játékos lesz a bemutató mérkőzés résztvevője, míg mind a szponzorok, mind pedig a közvélemény elsöprő fölénnyel Phil Taylor-t szeretné ellenfeleként látni, akivel ráadásul már több, mint három hónapja zajlanak a tárgyalások. Hol tart az egyeztetés a Centenárium napján?- Igen, szponzori megkötés a PDC 1-5. helyen végző játékos meghívása. Phil Taylor menedzserével folyamatos egyeztetések folynak, ám nem könnyű... Már az utolsó utáni határidőn is túl vagyunk. Amennyiben ezen a héten nem lesz írásos megállapodás, tovább kell lépni, mert az idő halad. Azt ki kell hangsúlyozni, hogy Taylor tervezett bemutató mérkőzése nem az anyagiakon múlik!
Bár sok kritkai észrevétel is megfogalmazásra kerül a rendezvénysorozattal kapcsolatban, de az vitathatatlan, hogy hazánban egy úttörő kezdeményezés szemtanúi és részesei lehetünk, melynek megvannak a maga gyermekbetegségei – ezekből természetesen lehet, és érdemes is tanulni a jövő tekintetében -, melynek a szervezőbizottság vezetőjeként a legnagyobb szereped van. Így elsősorban gratulálok, hogy belevágtál és csinálod, valamint sok sikert és kitartást kívánok a befejezéshez. Kívánom, hogy úgy végződjön ez a sorozat, hogy az alapot teremtsen a folytatáshoz, és hazánkban is kialakulhasson az a show kicsiben, a mi méreteinkhez adaptálva, amely az Egyesült Királyság szerte közel tízezer embert vonz hétről-hétre darts eseményre, valamint további rengeteg darts-rajongót szerte a világon az élő televíziós (és így egyben internetes is) közvetítésnek köszönhetően.
- Aki a dartsban eltöltött ennyi időt, mint én, az nem lepődik meg a kritikákon, számítottam rá, ezért nem is veszem zokon. Kívánom azt ennek a csodálatos játéknak, hogy rajtam, és a szervezésben résztvevő társaimon kivűl legalább még 4-5 embert érhessen kritika a munkáját illetően, hogy önzetlenül, ilyen rendezvényt hoznak tető alá, mert ez azt jelentené, hogy végre nem csak beszélünk a dartsról, hanem teszünk is érte. Most pedig köszönöm a Dartsvilágnak, hogy lehetőséget kaptam a Centenáriumi sorozattal kapcsolatos dolgok elmondására!
A Vasas Centenáriumi Darts Liga eddigi eredményei, jelenlegi állása és hátralévő menetrendje ezen az oldalon tekinthető meg, valamint a dátumokra kattintva a játéknapokon készült összefoglalók is elérhetők.
A következő, ötödik fordulóra tervezett újítások között szerepel egy tippjáték indítása a helyi közönség számára, valamit a mérkőzések eredményei és statisztikái alakulásának élő követése (12mp-es frissítési gyakorisággal) az interneten. Ezekről bővebben a játéknapot megelőző beharangozóban olvashatnak a jövő héten.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése