2013. január 13., vasárnap

92,02


Alighanem ez a szám e hasábok olvasóinak mond valamit. A nagy kérdés csak az, hogy mit. Ez pedig attól függ, hogy mihez kapcsoljuk. Pl. PDC vagy BDO eseményhez. A most zajló BDO VB első fordulójában ezt például senki nem érte el. A második fordulóban is mindössze egyetlen mérkőzésen láthattunk ezt meghaladót.


Tegnap hosszabb kihagyás után újra ellátogattam egy hazai bajnoki fordulóra, ám ezúttal minden írási és/vagy komolyabb fotózási szándék nélkül, így kifejezetten nyugodtan tudtam leállni egy-egy mérkőzést megtekinteni. Érkezésemkor a férfi nyolcaddöntőket kezdték meg. Úgy döntöttem, hogy nem mászkálok össze-vissza, inkább kiválasztok egy meccset és azt nézem végig. Gyors lajstromba vétel után a választásom a Rucska József – Székely Pál rangadóra esett. Nem bántam meg! Csak néztem, hogy sorra kerülnek a legek után az „X”-ek Penge neve alá, miközben talán soha nem lépte át a számok jegyzéke a hatodik sort a papíron! Ráadásul, ha kiszállóra került a sor, akkor azzal sem volt teketóriázás, mintha a világ természetesebb dolga lenne, be is lett fejezve a játék. Pali mindezt végig koncentráltan, egyetlen hang vagy komolyabb gesztikuláció nélkül csinálta végig, mindössze a mérkőzést lezáró 160-as kiszállót követően tört ki belőle a diadalmas csatakiáltás. Ezúttal jogosan.

Ő is érezte, hogy ez igen jól sikerült, tulajdonképpen minden sikerült neki. Én is láttam, hogy ez most nagyon ott volt. Így tulajdonképpen örültem neki, hogy a kezembe nyomta a mérkőzéslapokat, számoljam már ki az átlagát. Külön hálás voltam ennek az egyszerűségéért egy 6-0 után, hiszen csak az eldobott nyilakat kellett összeszámolni hat oldalról. Az így kapott 98-as db-számot pedig a 6x501 hányadosaként megnézni, végül a 30,67-es nyílátlagot a nálunk szokásos módon körátlaggá felszorozni. Így jött ki a 92,02.

Archív fotó
Persze ezt sem kell túldramatizálni, sokan nyilván azt is megkérdőjelezik, hogy minek kellett erről ennyit is írni – mint ahogy azt is többen magyarázták már a helyszínen is, hogy ezt miért is volt „könnyű” elérnie. Pengét lehet szeretni vagy nem szeretni, mindössze egyénisége nem kérdőjelezhető meg. Ugyan ez az eredmény nem a PDC vagy BDO színpadán született meg, s nem is több szettre menő mérkőzésen, hanem mindössze egy 6 (nyert) legesen. Ám a 6 nyert leg már legalább nem 2 vagy 3 nyert (ahol aztán tényleg semmi jelentősége egy-egy hasonló számnak), és nem is az otthon nyugalmában a Level 7/8 ellen elért, világgá kürtölt „alighaérdekelezvalakitis” szemfényvesztés. Ez egy tisztességes, versenykörnyezetben, országos bajnoki fordulón, jó nevű ellenféllel szemben elért EREDMÉNY. Én pedig ezt nem a képernyő előtt ülve a BDO VB színpadáról láttam, hanem élőben Ecseren. Feltételezem, kis hazánkban azért sokan örülnének, ha ilyen szám állna a nevük mellett az összefoglalóban. Nem kizárt, hogy egy darabig még jobb lett volna, ha Penge sem tudja meg ezt, minimális plusz kellett volna neki a kiszállóknál ahhoz, hogy a következő fordulót is sikerrel vegye – ám az már nem jött össze neki.

Ennyit egyik tegnapi helyszíni élményemről még akkor is, ha talán én vagyok az egyik legszkeptikusabb a tekintetben, hogy sikerülhet-e valaha is a világbajnoki selejtezősorozatot sikeresen megvívnia, melyet szintén volt szerencsém már kétszer is élőben végignézni, s ott bizony nem csupán egy-egy mérkőzésen, de egy álló napon keresztül reggeltől estig, számos egymás utáni csatában – egyetlen kisiklás nélkül - van szükség hasonló teljesítményre a sikerhez. Ezzel együtt természetesen kívánom, hogy egyszer az is összejöjjön!

Akik pedig azt mondták (és nem kispályásokról van szó), hogy ehhez a tegnapi eredményhez az ellenfél is nagyon jól asszisztált, hát javaslom, hogy kerítsenek nekem egy olyan asszisztenst, aki ellen én ezt az átlagot elérem.

Szép volt Pali!

2 megjegyzés:

  1. Igen valóban szép volt! 6 legen kersztül et gyönyörű! Az az igazság "nem mindegy" ki dobja és ezért egy egzakt módon mérhető teljesítményről is eltérő vélemények alakulnak ki! Hát ez van...:((
    Végre hogy ismét írtál...:)
    Üdv: Attila

    VálaszTörlés
  2. Eltérő vélemények? Ki az aki az 1x1-et is hiteltelenek minősíti?
    Ez egy nagyon szép teljesítmény, bár többször láthatnánk ilyet!
    Én is örvendek, hogy újra van élet a Dartsvilágon!!!
    Üdv,Zoli

    VálaszTörlés