2012. február 1., szerda

Elutazás előtti mini interjú a magyar csapattal

Csütörtökön délután utazik el a két fős magyar csapat Hamburgba a pénteken kezdődő PDC Csapat Világkupára. Még az indulás előtti napokban készült az alábbi rövid interjú Bezzeg Nándorral és Kaufmann Krisztiánnal.



Elsőként Kaufmann Krisztián válaszol a kérdésekre:

Lépten-nyomon hangsúlyoztad, hogy mekkora megtiszteltetés, hogy Te játszhatsz Nándi párjaként Hamburgban. De sikerült-e már ezt valamelyest feldolgoznod, hiszen pár nap múlva már ott álltok egymás mellett (és John Part mellett) a színpadon, több ezer néző és a SkySports kameráinak kereszttüzében. Készen állsz-e a mérkőzésre? 
- Igen a mai napig azt mondom, megtiszteltetés. Nagyon várom már azt a napot mikor tábla elé állhatok Nándi oldalán, és játszani fogunk John Part ellen. Nagy dolog lesz ellene játszani, s bármi megtörténhet ezen a mérkőzésen! 

Hogyan készültél/készülsz és mire számítasz ezen a jelentős világversenyen? 
- Hétfőn, szerdán, pénteken vannak az edzésnapok, azokon minden alkalommal részt vettem, és sokat játszottam. Többi napokon viszont itthon gyakoroltam. Tisztes helytállást, és persze szeretnék nyerni Parték ellen. Ha nem sikerülne, akkor sincs érzésem szerint gond, mert ez már egy nagy kihívás hogy ott lehetünk ezen a versenyen! 

Mennyiben volt közös felkészülés, milyen útmutatással, tanácsokkal látott el Nándi, aki azért már rendelkezik pár éves tapasztalatokkal ebben a mezőnyben? 
- Sajnos a közös edzés nem jött össze a nagy távolság miatt. Nándi annyit mondott, tudja milyen játékos vagyok és tudja hogy nekem van saját edzés tervem, amibe nem akar beleszólni. 

Számít-e valamit, illetve mennyire van ott a tudatodban, hogy esetleges győzelem esetén Phil Taylorral mérkőzhetsz – egyéni mérkőzésen - az este folyamán? 
- Ez sokat számíthat egy ilyen mérkőzésen, hiszen nagy lökést adhat. És szeretnék Taylor ellen játszani!


Most pedig következzen Bezzeg Nándor:

Bár – mondjuk úgy magyar viszonylatban – jó pár PDC-s versenyen vehettél részt az elmúlt években, ez most mégis leginkább a 2008-as világbajnoki szereplésedhez lesz fogható. Színpad, tv-kamerák, élő közvetítés, itthon is komoly médiaérdeklődés. S bár ez már nem az első ilyen tornád lesz, ugyanakkor nem is egyéni verseny, hanem ketten álltok egyszerre a színpadra, ráadásul Magyarországot képviselve. Milyen érzésekkel várod a pénteki napot?
- Igen 2008. Akkor azt nyilatkoztam minden vágyam, hogy újra ott legyek. Most teljesült, egy kicsit másképp, de ott leszek, illetve ott leszünk. Ugyanakkor egy újabb olyan feladat, amikor semmi nem mindegy. Sokat segít az ez irányú rutin, nagyon várom önmagam miatt is, hogyan tudom majd érvényesíteni. Magyarországot képviselni mindig is nagy megtiszteltetés volt és lesz számomra. Ráadásul nagy szükség is van erre több éves szünet után. 

Sok nagyszerű játékossal mérkőztél már PDC-s pályafutásod során, ám ezúttal mégiscsak egy háromszoros világbajnok lesz majd az ellenfél csapatában. Számít-e ez Nálad, vagy „tudomást sem veszel” róla?
- Azon kívül, hogy tisztelem az elért eredményt, semmi különös érzés nincs bennem. Part évek óta a figyelem középpontjában van, sokat lehet róla tudni, magam is ismerem erősségeit. Egy nagyon jó kihívásnak tartom, amit szeretnék legjobb tudásom szerint megvívni. Ez motivál! 

Te is említetted egy televíziós interjúdban, hogy különleges szabályok szerint játszotok majd, hiszen minden leget az előző vesztese kezdhet majd. Miképpen változik a stratégia, egyáltalán hogyan áll össze fejben ez az öt nyert leges páros találkozó?
- Ez a legnagyobb mentális feladat pillanatnyilag. Szerencsére az ellenfélnek is szokatlan játékmód. Páros játék estén talán még fontosabb az erőpontok pontos elhelyezése egy partiban. A fő nehézsége, hogy a partnernek is pont ugyanoda kell essen. Amely pár ezt jobban megvalósítja, az nyer.

Számít-e valamit, illetve mennyire van ott a tudatodban, hogy esetleges győzelem esetén az angolokkal mérkőzhettek majd az este folyamán?
- Ez csak egy lehetséges következmény győzelem esetén, jelenleg az első mérkőzés mindennél fontosabb!!!  Az egész folyamat meglehetősen embert próbáló lesz, egyszerre átláthatatlan és felfoghatatlan. Nem szabad erre így gondolni sem.

Köszönöm szépen, hogy válaszoltatok a Dartsvilág kérdéseire, jó utat Nektek és mindent bele Hamburgban! HAJRÁ MAGYAROK!


Folytatás a Dartsvilágon a tervek szerint immár a helyszínről, illetve ugyanitt az esemény oldalán pénteken 14 órától remélhetőleg látható lesz élőben is a Magyarország-Kanada nyitómérkőzés, majd azt követően a hétvége folyamán a további találkozók is. 


2 megjegyzés: