Igen, természetesen ismét volt 9-nyilas a PDC hétvégi eseményének szombati játéknapján, amely ezúttal az utolsó előtti kvalifikációs torna volt a júniusi UK Openre. Ráadásul ezt a dicsőséget most nem angol, s nem is ausztrál, hanem egy európai játékos mondhatja magáénak Kim Huybrecths személyében. A versenyt azonban Terry Jenkins nyerte, aki három éve várt már hasonló sikerre.
A megszokott módon, kiemelés nélkül zajlott a UK Open hetedik, egyben utolsó előtti kvalifikációs tornája Birminghamben. Ennek köszönhetően míg nem egészen egy hete Wiener Neustadtban a döntőt vívta egymás ellen James Wade és Justin PIpe, itt már az első fordulóban egy tábla elé szólították őket. A Premier League-ben a továbbjutásért küzdő világranglista harmadik élt is a gyors visszavágás lehetőségével, s a lehető legszorosabb eredménnyel felülmúlta az ausztriai tornagyőztest.
Dave Chisnall ismét nagyszerűen szerepelt, egészen a elődöntőig jutott, ahol a későbbi győztestől szenvedett csak vereséget döntő legben. A Premier League résztvevői közül Andy Hamilton és Kevin Painter szerepeltek a legsikeresebben. Ők vívták a másik elődöntőt egymás ellen, aminek a pikantériája, hogy a jövő csütörtökön sorsdöntő mérkőzést játszanak majd szintén egymás ellen a Premier League zárófordulójában is.
Bár Kim Huybrecths 9-nyilas leget is dobott, mégis vesztesen fejezte be Terry Jenkins elleni mérkőzését. Mint utóbb kiderült, épp a tornagyőztes múlta felül a tökéletes játékot produkáló belgát. Jenkins pedig három évnyi böjtöt követően ünneplhetett ismét PDC-s tornagyőzelmet - a fináléban Andy Hamiltont legyőzve.
Az érdekesebb eredmények az első négy fordulóból, a nyolcaddöntőktől kezdve pedig a teljes eredménylista.
UK Open selejzető 7(/8), Birmingham - 2012. május 5.
Az előselejzetőből (128 közé - a táblára - kerülésért)
Michael Smith 6-4 Ted Hankey
Dave Chisnall 6-5 Mark Dudbridge
Alex Roy 6-5 Paul Nicholson
Scott Rand 6-0 Wayne Jones
Az első fordulóból
Alex Roy 6-4 Vincent van der Voort
James Wade 6-5 Justin Pipe
Steve Beaton 6-0 Peter Manley
Mark Webster 6-4 Wes Newton
Stuart Kellett 6-4 Michael van Gerwen
A második fordulóból
Andy Smith 6-3 John Part
Mark Webster 6-4 Wes Newton
Stuart Kellett 6-4 Michael van Gerwen
A második fordulóból
Andy Smith 6-3 John Part
Jamie Caven 6-1 James Richardson
Mareno Michels 6-4 Arron Monk
A harmadik fordulóból
Adrian Lewis 6-5 Michael Smith
Colin Lloyd 6-0 James Wade
Terry Jenkins 6-4 Kim Huybrechts - Kim Huybrecths 9-nyilast dobott
Andy Hamiton 6-5 Stuart Kellett
Simon Whitlock 6-5 Jamie Caven
Simon Whitlock 6-5 Jamie Caven
Nyolcaddöntők
Dave Chisnall 6-2 Adrian Lewis Shaun Griffiths 6-2 Devon Petersen
Colin Lloyd 6-1 Mervyn King
Terry Jenkins 6-1 Colin Osborne
Robert Thornton 6-5 Mark Webster
Andy Hamilton 6-4 Gary Anderson
Andrew Gilding 6-5 Simon Whitlock
Kevin Painter 6-5 Dean Winstanley
Negyeddöntők
Dave Chisnall 6-3 Shaun GriffithsTerry Jenkins 6-2 Colin Lloyd
Andy Hamilton 6-2 Robert Thornton
Kevin Painter 6-3 Andrew Gilding
Elődöntők
Terry Jenkins 6-5 Dave ChisnallAndy Hamilton 6-3 Kevin Painter
Döntő
TERRY JENKINS 6-3 Andy Hamilton
Andy Hamilton és Terry Jenkins (Fotó: PDC) |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése