2012. április 16., hétfő

A PDC Austrian Darts Open részletes játékrendje

Végezetül a pontos játékrendje is ismertté vált az április 27-29. között Wiener Neustadtban sorra kerülő PDC tornának. Pénteken két színpadon rendezik az első forduló mérkőzéseit, szombattól pedig minden egyes mérkőzésre a nagyszínpadon kerül sor. A helyszínen tehát - az új lebonyolításnak köszönhetően - minden egyes mérkőzés megtekinthető lesz.


A helyszín a tavalyi versenyhez hasonlóan az Arena Nova csarnok lesz. A mérkőzéseket 6 nyert legre vívják az egész verseny során, a tervek szerint fél óránként kezdődnek majd az összecsapások. A győztes több, mint 5 millió forintnak megfelelő angol fonttal lesz gazdagabb.

A Premier League nyolc résztvevője, akik aznap különgéppel érkeznek majd Liverpoolból, az előző esti Premier League 12. játéknapját követően, mindnyájan pénteken este állnak majd a táblák elé a nagyszínpadon. Győzelmük esetén pedig a szombati második forduló során is az esti etapban kerülnek sorra. 


A részletes játékrend a következő lesz:

European Tour 1. állomása - Austrian Darts Open 
Április 27., péntek
Első forduló (32 közé jutásért)
 
Délutáni program - 13 órai kezdéssel
Nagyszínpad
Wayne Jones - Gino Vos
Mark Walsh - Brian Woods
Mark Webster - Jelle Klaasen
Colin Lloyd - Ian White
Paul Nicholson - Dean Winstanley
Wes Newton - Boris Krcmar
Terry Jenkins - Dietmar Burger
Vincent van der Voort - Darren Webster

Második színpad
Richie Burnett - Michael Rosenauer
Peter Wright - William O'Connor
Steve Beaton - Mick Todd
Co Stompe - Ross Smith
Brendan Dolan - Joe Cullen
Steve Brown - Steve Evans
Dave Chisnall - Martin Kurecka
Alan Tabern - Zoran Lerchbacher

Esti program - 19 órai kezdéssel
Nagyszínpad

Gary Anderson - Scott Rand
Simon Whitlock - Mareno Michels
James Wade - Prakash Jiwa
Adrian Lewis - James Richardson
Andy Hamilton - Roland Scholten
Phil Taylor - Gaz Cousins
Raymond van Barneveld - Arron Monk
Kevin Painter - Johnny Haines
Justin Pipe - Mensur Suljovic

Második színpad
Colin Osborne - Richie Howson
John Part - Mark Dudbridge
Denis Ovens - John Scott
Jamie Caven - Michael Smith
Andy Smith - Kim Huybrechts
Mervyn King - Michael van Gerwen
Ronnie Baxter - Jim Walker


Április 28., szombat
Második forduló (16 közé jutásért)

Délutáni program - 13 órai kezdéssel
Webster/Klaasen - Tabern/Lerchbacher
Walsh/Woods - Caven/M Smith
Jones/Vos - Pipe/Suljovic
Lloyd/White - King/van Gerwen
Newton/Krcmar - Brown/Evans
Jenkins/Burger - Ovens/Scott
Nicholson/Winstanley v Baxter/Walker
van der Voort/Webster - A Smith/Huybrechts

Esti program - 19 órai kezdéssel
Hamilton/Scholten - Chisnall/Kurecka
Painter/Haines - Part/Dudbridge
Anderson/Rand - Stompe/R Smith
Wade/Jiwa - Beaton/Todd
Lewis/Richardson - Wright O'Connor
Taylor/Cousins - Burnett/Rosenauer
van Barneveld/Monk - Osborne/Howson
Whitlock/Michels - Dolan/Cullen


Április 29., vasárnap

Harmadik forduló (Nyolcaddöntők) - 13 órai kezdéssel
Taylor/Cousins/Burnett/Rosenauer - Nicholson/Winstanley/Baxter/Walker
M Webster/Klaasen/Tabern/Lerchbacher - van Barneveld/Monk/Osborne/Howson
Whitlock/Michels/Dolan/Cullen - Walsh/Woods/Caven/M Smith
Anderson/Rand/Stompe/R Smith - Jones/Vos/Pipe/Suljovic
Lewis/Richardson/Wright/O'Connor - Lloyd/White/King/van Gerwen
Hamilton/Scholten/Chisnall/Kuecka - Painter/Haines/Part/Dudbridge
Newton/Krcmar/Brown/Evans - Jenkins/Burger/Ovens/Scott
Wade/Jiwa/Beaton/Todd - van der Voort/Webster/A Smith/Huybrechts

Esti program - 19 órai kezdéssel
Negyeddöntők
Elődöntők
Döntő  


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése