2011. október 23., vasárnap

PDC German Darts Classic 2011 (Gladbeck) - 2. nap (vasárnap)

Colin Osborne (a képen jobbra) sikerével zárult Gladbeck-ben a PDC German Darts Classic elnevezésű Players Championship torna vasárnapi játéknapja. A döntőben a nem kis meglepetésre egészen odáig menetelő James Richardson-t (a képen balra) múlta felül Ozzy. Bezzeg Nándornak és Mészáros Zsoltnak ismét az első forduló jelentette sajnos a végállomást, míg Wes Newton egy 9-nyilassal színesítette a napot.


Azt a sorsolás megismerésének pillanatában is tudtuk, hogy Mészáros Zsolt egy igen erős ellenfelet kapott Colin Osborne személyében, ám hogy rögtön a későbbi győztessel került szembe, még nem sejtettük. A nap végére azonban kiderült, hogy rosszabb első fordulós sorsolás nem létezett ezen a napon. 

Osborne már szombaton is két mérkőzésnyílig jutott a későbbi elődöntős Mervyn King ellen, tehát lehetett tudni, hogy nincs rossz formában. Ezt aztán gyorsan meg is mutatta Zsoltinak. A hatodik leg közepén még 100 fölötti átlagnál járt, onnan rontotta le azt a hetedik végére egészen 85-ig... Három kör után 88-ra maradt 5-0-ás vezetésénél, Zsoltinak ekkor 294 pontja volt. Innentől kezdve azonban 17 (!) kiszállót rontott el, míg végül Zsolt 28 nyílból megnyerte a leget (nyolcadik kiszállójával).

A mérkőzést úgy indította Osborne, hogy 13 körön (majdnem három teljes legen) keresztül egyszer dobott 90-nél kevesebbet, egy 72-es kiszállót... Ezt tartotta az imént említett hatodik leg közepéig. Zsolti egyetlen legben jutott le száz alá, amit megnyert.


Osborne pedig egész nap tartotta a szintet, s végül úgy nyerte meg a tornát, hogy az összes további (hat) mérkőzését egyaránt 6-2-re nyerte meg. Nem tudom ki és mikor nyert utoljára így Players Championship-et a PDC-ben.

Zsolti még írt a mérkőzését követően, amikor Bezzeg Nándor is sorra került, Ian Jopling ellenében. Nándiék egy színvonalas, pörgős meccset játszottak, de sajnos az eredmény 2-6 lett. 0-2-es állást követően játszották a legjobb leget, melyben az ellenfél egy 140-180-139-es kezdést sem tudott győzelemre váltani, mert a maradék 42-re 37-et dobott, míg Nándi a harmadik körtől 140, 180, majd a 40 első nyílra (13 nyíl). Egyetlen szépséghibája volt, hogy erre az ellenfél két 15 nyilassal válaszolt azonnal... A hatodik leget nyerte újra Nándi 18 nyílból (2-4 volt ekkor), majd újra az ellenfél következett, és 17, majd 16 nyíllal be is fejezte a mérkőzést.

A magyaroknak maradt sajnos a béka perspektíva ezen a hétvégén, ám nézőként jutott még egy pár jó mérkőzés.

Wes Newton dobott egy 9-nyilast O'Connor ellenében, ám végül ezzel együtt is kikapott, beindítva a csillaghullást. Őt rövid idő leforgása alatt követte Mervyn King, Justin Pipe, Colin Lloyd, Simon Whitlock és James Wade is, így már 16 között alig maradt hírmondónak a világranglista közvetlen élmezőnyéből játékos.

Míg végül bekövetkezett az, hogy a ranglista pontosan 100. helyezettje - egyébként nagyszerű játékot bemutatva - élete első PDC-s döntőjét játszhatta a színpadon Colin Osborne ellen. Ám a döntőre elfogyott a lendülete, az addigi játékához képest alig-alig sikerült neki valami, így ő sem tudott két legnél többet fogni Ozzy ellenében.

James Richarson hatalmas siker aratott 2. helyezésével

James Richardson mai játékának szemléltetésére a Simon Whitlock elleni mérkőzését hoznám fel. A harmadik fordulóban Whitlock 3-2-re vezetett ellene, ám onnantól kezdve dobott három négy- és egy ötköröst, amire még az egyébként szintén jól dobó ausztrálnak sem volt ellenszere. Richarson ezzel a 88. helyre lépett előre a világranglistán.


German Darts Classic 2011, Gladbeck – 2011. október 23.

1. forduló:
MÉSZÁROS ZSOLT (67,15) 1-6 Colin Osborne (25) (85,49)
BEZZEG NÁNDOR (84,61*) 2-6 Ian Jopling (90,58*) *az átlagok az első leg kivételével értendők 

Nyolcaddöntők
Chris Aubrey 6-3 Steve Beaton
Colin Osborne 6-2 Terry Temple
Michael van Gerwen 6-2 Alan Tabern
Mark Walsh 6-5 Peter Wright
Paul Nicholson 6-4 Terry Jenkins
Jamie Caven 6-4 Wayne Jones
James Richardson 6-2 Steve Brown
Steve Farmer 6-3 Brian Woods

James Richardson mellett jobbra a győztes Colin Osborne
Negyeddöntők
Colin Osborne 6-2 Chris Aubrey
Mark Walsh 6-5 Michael van Gerwen
Paul Nicholson 6-4 Jamie Caven
James Richardson 6-4 Steve Farmer

Elődöntők
Colin Osborne 6-2 Mark Walsh
James Richardson 6-3 Paul Nicholson
 
Döntő
COLIN OSBORNE 6-3 James Richardson

A verseny teljes eredménylistája itt olvasható.



Néhány további fotó a vasárnapi játéknapról:













1 megjegyzés: