2012. március 31., szombat

Steel Nemzeti Bajnokság VII. forduló, Budapest - végeredmény

A szokott forgatókönyv szerint Bezzeg Nándor és Ihász Veronika győzelmeivel ért véget a budapesti Csepel Plazában a Steel Nemzeti Bajnokság VII. fordulója is. A férfiaknál a ranglista első négy helyezettje közül kettőnek sikerült a legjobb négyig jutni, míg a hölgyeknél a ranglista első két helyezettje játszotta ismét a finálét. Az utolsó fordulóra április végén kerül majd sor.


A VII., utolsó előtti forduló került megrendezésre március utolsó napján a Csepel Plazában. Bezzeg Nándor és Ihász Veronika már összetett 2011-2012. évi bajnokként vághatott neki a küzdelemnek, s mint utóbb kiderült ez sem befolyásolta őket abban, hogy ennek a fordulónak a kupáit is megszerezzék.


A férfiaknál ugyan csak pár mérkőzést kellett lejátszani a 64 közé jutásért, ám már itt is születtek meglepő eredmények, hiszen Balogh Béla és Kaufmann Krisztián sem élték túl a nyitókört. Előbbit a pár mérkőzésén ismét jól játszó Vereczkey Lajos, míg utóbbit klubtársa, Freili Tamás ütötte el a továbbjutástól.

Az első teljes fordulót a 32 közé kerülését vívták, ahol rengeteg sima mérkőzés mellett csupán egyetlen egy döntő leges találkozót vívtak a felek. A búcsú talán Nyíregyházki Istvánt érintette a legérzékenyebben, ám utólag csak a sorsolásra panaszkodhat a tótkomlósi éljátékos, hiszen a későbbi döntős Kulcsár Attila ütötte el a továbbjutástól.

A tábladöntők során is maradt a trend, sok sima eredmény mellett két mérkőzésen kellett bullra dobni a döntő leg kezdési jogáért. Szinte minden mérkőzésen azok nyertek, akik továbbjutására előzetesen is számítani lehetett. Talán Takács Gábor - ő később megnyerte a lucky loosert - és Németh Zoltán búcsúja érdemel említést, ám az ő legyőzőik is bizonyítottak már sokszor korábban.


A nyolcaddöntők több nagyobb csatát is ígértek, helyette egyetlen 6-5-ös eredmény mellett hat is 6-2-re vagy simábban végződött.

A negyeddöntőkből Mester Zoltán került elsőként az elődöntőbe, majd Kulcsár Attila követte őt Melisek Zsolt legyőzésével. Bezzeg Nándor Rucska Józsefet múlta felül egy jó kis mérkőzésen - ezt követően már Nándi is elhitte, hogy övé lett a bajnoki cím. Utolsóként Darányi Zoltán került be négy közé, ő Székely Pált múlta felül a legszorosabb negyeddöntőben, egy számára roppant fontos mérkőzésen az összetett második helyéért vívott harcban.


Az elődöntőkből a bajnok szinte észrevétlenül gyorsan került a fináléba, ahová ezúttal Kulcsár Attila követte őt elsősorban pontos kiszállóinak köszönhetően.

Végül egy jó kis döntőt vívott egymással a Vasas két játékosa, Kulcsár Attila 2-1-re még vezetni is tudott, ám amikor kiéleződött a helyzet, Bezzeg Nándor ismét megmutatta, hogy tétmérkőzésen nagyon ritkán tudják csak legyőzni őt idehaza. Ez ezúttal sem sikerült, ám Kulcsár Attila alighanem így is elégedett lehet a fordulón elért eredményével, és sokszor a hozzá párosuló játékával is. Bezzeg Nándor pedig immár bajnokként a VII. forduló győzelmét is kivívta.



A hölgyeknél Mayer Rita nyolcaddöntős vereségével lépéshátrányba került a dobogóért vívott harcban, miután fő ellenlábasai sikerrel vették azt a fordulót. Ám miután a következő körben Puskás Erzsébet és Harsányi Enikő is elvérzett, miközben Szarka Zsuzsanna egészen az elődöntőig jutott, az utolsó fordulóban még akár négyen is reménykedhetnek a dobogós helyezésben.

Ihász Veronika és Kautzky Nóra ismét maguk mögött hagyták a többieket, és ők vívták a döntőt, melyben ezúttal a sima forgatókönyv alakult, a bajnoki címvédő ugyanis leget sem veszítve nyerte meg a finálét. Tette mindezt azt követően, hogy az elődöntő során Kiss Viktória már-már szokatlanul megszorongatta az immár huzamos ideje bajnoki fordulón veretlen győri játékost.



Férfiak 

1. forduló (64 közé jutásért):
Bezzeg Nándor - x
Szita Rudolf - x
Szabados Attila - x
Balog Zoltán -x
Molnár László (Sarok) - x
Orbán Péter - x
Erdei Balázs - x
Beke József - Darányi Tamás 3-5
Rucska József - x
Bereczki Béla - x
Bata József - x
Ziegenhám Medárd - x
Surman József - x
Raszler József - x
Lukács Tamás - x
Venkei Pál - Filyó Tibor 2-5
Mester Zoltán - x
Tóth Zsolt - x
Juhász Béla - x
Sipka Bálint - x
Németh Zoltán - x
Balázsi József - x
Hajdú Tamás - 
Balogh Béla - Vereczkey Lajos 2-5
Kovács Patrik - x
Kamenyiczki Tibor - x
Miskolczi Péter - x
Nagy Attila - x 
Hornyák István - x
Piroska Roland - x
Fábián Ferenc - x
Mészáros Zsolt - Beregi László jn.
Melisek Zsolt - x
Soltész István - x
Orosz Barna - x
Vágó András -x
Borbély Richárd - x
Székely Levente - x
Kiss Csaba - x
Bottlik Csaba - Tóth Péter Róbert 2-5
Kulcsár Attila - x
Nyíregyházki István - x
Holczer Péter - x
Jamrik Tibor - x
Balog Ferenc - x
Hevesi-Tóth István - x
Baka János - x
Molnár Péter - Farkas János jn.
Takács Gábor - x
Barta Zsolt - x
Tax Tibor - x
Kocsis Zoltán - x
Szőke Ákos - x
Molnár László (Smile) - x
Leitenbohr Miklós - x
Fazekas Krisztián - Székely Pál jn.
Darányi Zoltán - x
ifj. Molnár László - x
Török László - x
Perle Gyula - x
Domonkos László - x
Végső János - x
Buzás Ferenc - x
Freili Tamás - Kaufmann Krisztián 5-4 

2. forduló (32 közé jutásért): 
Bezzeg Nándor - Szita Rudolf 6-0 
Szabados Attila - Balog Zoltán  6-2 
Molnár László (Sarok) - Orbán Péter 6-4
Erdei Balázs - Darányi Tamás 3-6  
Rucska József - Bereczki Béla 6-0
Bata József - Ziegenhám Medárd 1-6
Surman József - Raszler József 2-6 
Lukács Tamás - Filyó Tibor 6-1 
Mester Zoltán - Tóth Zsolt 6-1 
Juhász Béla - Sipka Bálint 6-3 
Németh Zoltán - Balázsi József 6-0
Hajdú Tamás - Vereczkey Lajos 0-6 
Kovács Patrik - Kamenyiczki Tibor 6-0 
Miskolczi Péter - Nagy Attila 6-1
Hornyák István - Piroska Roland 1-6
Fábián Ferenc - Mészáros Zsolt 1-6 
Melisek Zsolt - Soltész István 6-4
Orosz Barna - Vágó András 0-6
Borbély Richárd - Székely Levente 0-6
Kiss Csaba - Tóth Péter Róbert 3-6  
Kulcsár Attila - Nyíregyházki István 6-4
Holczer Péter - Jamrik Tibor 4-6
Balog Ferenc - Hevesi-Tóth István 4-6
Baka János - Farkas János 2-6 
Takács Gábor - Barta Zsolt 6-4 
Tax Tibor - Kocsis Zoltán 6-1 
Szőke Ákos - Molnár László (Smile) 6-0
Leitenbohr Miklós - Székely Pál 0-6 
Darányi Zoltán - ifj. Molnár László 6-0 
Török László - Perle Gyula 6-5
Domonkos László - Végső János 1-6
Buzás Ferenc - Freili Tamás 2-6 

3. forduló (16 közé jutásért):
Bezzeg Nándor - Szabados Attila 6-1
Molnár László (Sarok) - Darányi Tamás 3-6  
Rucska József - Ziegenhám Medárd 6-0
Raszler József - Lukács Tamás 3-6 
Mester Zoltán - Juhász Béla 6-3
Németh Zoltán - Vereczkey Lajos 2-6 
Kovács Patrik - Miskolczi Péter 6-0
Piroska Roland - Mészáros Zsolt 0-6 
Melisek Zsolt - Vágó András 6-3 
Székely Levente - Tóth Péter Róbert 6-1 
Kulcsár Attila - Jamrik Tibor 6-0 
Hevesi-Tóth István - Farkas János 6-1
Takács Gábor - Tax Tibor 5-6
Szőke Ákos - Székely Pál 0-6 
Darányi Zoltán - Török László 6-1 
Végső János - Freili Tamás 6-5 

Nyolcaddöntők:
Bezzeg Nándor (75,15) - Darányi Tamás (63,20) 6-0 
Rucska József (68,28) - Lukács Tamás (61,92) 6-2 
Mester Zoltán (66,31) - Vereczkey Lajos (57,61) 6-0
Kovács Patrik (73,26)Mészáros Zsolt (69,34) 5-6 
Melisek Zsolt (70,97) - Székely Levente (57,96) 6-2 
Kulcsár Attila (77,08) - Hevesi-Tóth István (56,61) 6-0
Tax Tibor (63,13) - Székely Pál (74,11) 2-6 
Darányi Zoltán (71,18) - Végső János (71,85) 6-3

Negyeddöntők:
Bezzeg Nándor (79,59) - Rucska József (71,49) 2 - 0 (3-2, 3-2)
Mester Zoltán (72,94) - Mészáros Zsolt 2 - 0 (69,57) (3-1, 3-1)
Melisek Zsolt (76,30) - Kulcsár Attila (75,04) 0 - 2 (2-3, 1-3)
Székely Pál (71,62) - Darányi Zoltán (76,33) 1 - 2 (0-3, 3-1, 2-3)

Elődöntők:
Bezzeg Nándor (81,82/60%) - Mester Zoltán (65,44/20%) 2 - 0 (3-1, 3-0)
Kulcsár Attila (75,58/40%) - Darányi Zoltán (72,07/23%) 2 - 0 (3-2, 3-1)

Döntő:
BEZZEG NÁNDOR (78,99/33%) - Kulcsár Attila (71,45/32%) 3 - 2 (3-1, 2-3, 2-3, 3-1, 3-1) 



Nők

1. forduló (16 közé jutásért):
Ihász Veronika - x
Virág Zsuzsanna - x
Wachter Nikolett - x
Kucsik Anna - x
Mayer Rita - x
Végső Adrienn - x
Filyó Tünde - x
Törő Zsuzsanna - Kiss Viktória 2-5
Kautzky Nóra - x
Réti Ramóna - x
Kovács Csilla - x
Harsányi Enikő - x
Puskás Erzsébet - x
Balog Éva - x
Szarka Zsuzsanna - x
Bata Bogdanov Daniella - Vereczkey Dorottya 0-5

Nyolcaddöntők:
Ihász Veronika - Virág Zsuzsanna 6-1
Wachter Nikolett - Kucsik Anna 6-3 
Mayer Rita - Végső Adrienn 2-6
Filyó Tünde - Kiss Viktória 1-6
Kautzky Nóra - Réti Ramóna 6-0
Kovács Csilla - Harsányi Enikő 5-6
Puskás Erzsébet - Balog Éva 6-3
Szarka Zsuzsanna - Vereczkey Dorottya 6-0 

Negyeddöntők:
Ihász Veronika - Wachter Nikolett 6-1
Végső Adrienn - Kiss Viktória 3-6
Kautzky Nóra - Harsányi Enikő 6-2
Puskás Erzsébet - Szarka Zsuzsanna 5-6 

Elődöntők:
Ihász Veronika - Kiss Viktória 6-4
Kautzky Nóra - Szarka Zsuzsanna 6-3

Döntő:
IHÁSZ VERONIKA (67,80) - Kautzky Nóra (53,18) 2 - 0 (3-0, 3-0)


A körátlagokért köszönet Barta Zsoltnak a DartsBlog főszerkesztőjének, ahol négy mérkőzésnek a részletes statisztikái is olvashatók. 



Az összetett élmezőnyök az VII. fordulót követően - az utolsó fordulót megelőzően: 

Férfiak
1. Bezzeg Nándor (Vasas SC) 266 pont - már bajnok
2. Darányi Zoltán (Sport DC) 176 pont
3. Melisek Zsolt (Pestújhelyi SC) 166 pont
4. Kovács Patrik (XXI. Század SE) 138 pont
5. Kulcsár Attila (Vasas SC) 128 pont
6. Mester Zoltán (T20 DC) 126 pont 
7. Rucska József (Győri DC) 88 pont
8. Takács Gábor (Vasas SC) 84 pont

Nők
1. Ihász Veronika (Győri DC) 240 pont - már bajnok
2. Kautzky Nóra (Soul DC) 196 pont
3. Puskás Erzsébet (Vecsési SE) 152 pont
4. Harsányi Enikő (Wekerlei BSE) 150 pont
5. Mayerné Takács Rita (Vasas SC) 144 pont 
6. Szarka Zsuzsanna (Vasas SC) 136 pont


Bezzeg Nándor és Ihász Veronika 2011-2012 steel egyéni magyar bajnokai

Bezzeg Nándor immár hétszeres steel egyéni magyar bajnok - zsinórban


A következő - egyben utolsó -, VIII. forduló április 28-án, szintén a Csepel Plazában kerül megrendezésre.

A Dartsvilágon ezzel véget ért a Steel Nemzeti bajnokságról szóló beszámoló.


További képek a versenyről














Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése