2012. március 24., szombat

Folytatódik a 9-nyilas sorozat a PDC versenyeken

Hétköznapinak ugyan (még?) nem nevezhetjük, hiszen rendszeresen a hétvégi versenyeken dobják, ám immár mégis kezd szinte heti gyakoriságúvá válni a 9-nyilas játék a PDC tornákon. Alig kezdődött meg szombaton a kétnapos UK Open selejtező torna Barnsley-ban, már az első forduló során összejött egy tökéletes játék. Bár ez ezúttal Steve Farmernek sikerült, a tornát Phil Taylor nyerte.

191 résztvevővel zajlott a harmadik kvalifikációs verseny (összesen nyolcat rendeznek) a júniusi UK Open-re. Ugyanúgy, mint majd magán a nagy tornán, a selejtezőkben sincs kiemelés, bárki bárkivel szembe kerülhet akár már az előselejtező során.

Steve Farmer már az idei hatodik 9-nyilast dobta a PDC versenyein, míg Ian White azon bosszankodhat, hogy neki is csupán a D12-es hiányzott ahhoz, hogy januárt követően ismét dobjon egy tökéletes leget.

Phil Taylor ma sem talált legyőzőre, ám szokásától elérően csak 6-5-re nyerte első fordulóbeli mérkőzését, míg az ugyanilyen arányban nyert negyeddöntője során 0-3-ról kellett fordítania. Utóbbi mérkőzésen ellenfelének még egy bullra dobott nyila is volt a győzelemért, ám a kísérlet célt tévesztett, The Power pedig továbblépett és meg sem állt a végső győzelemig.

Az érdekesebb eredmények az első négy fordulóból, a nyolcaddöntőktől kezdve pedig a teljes eredménylista.

UK Open selejzető 3(/8), Barnsley - 2012. március 24. 

Az előselejzetőből (128 közé - a táblára - kerülésért)
Mark Dudbridge 6-5 Co Stompe
Andy Hamilton 6-2 John Henderson
Steve Brown 6-4 James Richardson
Wayne Jones 6-5 Mark Hylton
Steve Hine 6-3 Simon Whitlock
Jamie Lewis 6-4 Colin Osborne
Nigel Birch 6-3 John Part
Michael Smith 6-5 Magnus Caris
Joe Cullen 6-1 Kevin Painter
Justin Pipe 6-1 Peter Manley
Tony West 6-1 Dave Chisnall
Richie Burnett 6-4 Terry Jenkins 

Az első fordulóból
Andy Hamilton 6-0 Steve Brown
Raymond van Barneveld 6-5 Liam Kelly
Barrie Bates 6-5 Wes Newton
Michael van Gerwen 6-4 Stuart Kellett
Kim Huybrechts 6-2 Scott Rand
Steve Farmer 6-1 Andy Relf - Steve Farmer 9-nyilast dobott
Dean Winstanley 6-1 Steve Grubb
Phil Taylor 6-5 Keith Rooney

A második fordulóból
Steve Maish 6-4 Andy Hamilton
Michael van Gerwen 6-4 Kim Huybrechts
Ted Hankey 6-5 Andrew Gilding
Steve Farmer 6-2 Aden Kirk
Colin Lloyd 6-4 Mark Webster
Phil Taylor 6-3 Steven Pearson

A harmadik fordulóból
Brendan Dolan 6-2 Gary Anderson
Steve Maish 6-4 Adrian Lewis
Raymond van Barneveld 6-2 Adrian Gray
Jelle Klaasen 6-3 Michael van Gerwen
Darren Webster 6-5 Ronnie Baxter
Michael Smith 6-1 Ted Hankey
Steve Farmer 6-5 Dean Winstanley
Justin Pipe 6-2 Steve Beaton
Colin Lloyd 6-4 Mervyn King
Phil Taylor 6-0 Adam Hunt

Nyolcaddöntők
Brendan Dolan 6-2 Stuart White
Raymond van Barneveld 6-3 Steve Maish
Jelle Klaasen 6-1 Darren Webster
Mark Jones 6-0 Vincent van der Voort
Michael Smith 6-4 Dyson Parody
Andy Smith 6-1 Steve Farmer
Colin Lloyd 6-3 Justin Pipe
Phil Taylor 6-1 James Hubbard

Negyeddöntők
Brendan Dolan 6-4 Raymond van Barneveld
Mark Jones 6-4 Jelle Klaasen
Michael Smith 6-5 Andy Smith
Phil Taylor 6-5 Colin Lloyd

Elődöntők
Brendan Dolan 6-4 Mark Jones
Phil Taylor 6-2 Michael Smith

Döntő
PHIL TAYLOR 6-2 Brendan Dolan

Bár a képen 1-1-nek tűnik, Taylor 6-2-re nyert (Fotó: PDC)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése