2011. augusztus 30., kedd

38. Winmau World Masters - előzetes

Szeptember elsején veszi kezdetét és négy napon át tart majd a BDO napjaink második legpatinásabb tornája, melynek - immár másodízben - újfent az angliai Hull városa ad otthont. Az előző évihez képest jelentősen megfogyatkozott a magyar indulók száma, ezúttal mindössze Kovács Patrik képviseli hazánkat az ifjúságiak mezőnyében.


A BDO Winmau World Masters a legrégebben alapított, napjainkban is megrendezett kiemelt darts torna, amely jelentőségében is csupán a második helyre szorul a BDO berkein belül, közvetlenül a Lakeside-i világbajnokságot követően. Az első ízben 1974-ben megrendezett bajnokságra megszakítás nélkül immár 38. alkalommal kerül sor. 72 ország meghívottjai közül kerülnek ki a résztvevők, akik között több, mint 300 nemzeti és nemzetközi verseny bajnokai találhatók.

A Winmau World Masters-en elsősorban az év közben különböző BDO versenyek megnyerésével kvalifikáltak indulhatnak, ugyanakkor minden tagszövetségnek van kvótája a különböző versenyszámokban. A kvalifikálásnak tehát elsősorban azon országokban van jelentősége (pl. Hollandiában), ahol sokan szerepelnek sikeresen, hiszen csak az alapján nevezik majd őket a nemzeti szövetségek. Ahol ez a veszély nem fenyeget (pl. jelenleg Magyarországon), ott olyan versenyzők is rajthoz állhatnak, akik nem kvalifikálták ugyan magukat, de beleférnek hazájuk kvótájába. Erre akár külön válogatóversenyeknek is lehet létjogosultsága, ám nálunk elsősorban az indulhat, aki vállalja ennek a költségeit.

A 38. Winmau World Masters-re Magyarországról ketten kvalifikálták magukat, Fekete Nóra női egyéniben a klagenfurti Carinthian Open, míg Kovács Patrik az ifjúsági fiúknál a tavaszi Hungarian Open megnyerésével. Közülük utóbbi utazik el az észak-angliai Hull-ba, klubja és egy magánszemély támogatásának köszönhetően. Azzal együtt, hogy ugyan nem kvalifikálta magát, Ihász Veronika lenne a legelőkelőbben jegyzett magyar felnőtt versenyző a Mastersen, aki az 54. helyen áll a torna elméleti kiemelési listáján (az év során szerzett BDO pontok alapján).

Összességében tehát míg tavaly hazánkból egy kvalifikáltra "jutott" 5 induló, addig idén két kvalifikáltból mindössze egyetlen magyar játékos lesz jelen. 


A 2011. évi Winmau World Masters szeptember 1-4. között kerül megrendezésre. A mezőny a szokásoknak megfelelően világbajnoki erősségű lesz, sőt talán még annál is erősebb, lévén a tábla mérete itt minden jó játékos indulását lehetővé teszi, míg pl. a női világbajnokság mindössze nyolc játékos részvételével zajlik.

A férfi, ill. a női egyéni idei kiemelési listája a következő:
1. Martin Adams
2. Dean Winstanley
3. Robbie Green
4. Scott Waites
5. Gary Robson
6. Ross Montgomery
7. Tony West
8. John Walton

1. Deta Hedman
2. Julie Gore
3. Trina Gulliver
4. Irina Armstrong
5. Karen Lawman
6. Anastasia Dobromyslova
7. Lorraine Farlam
8. Karin Krappen
 
A verseny összdíjazása 66.500 angol font, melyből a férfi győztes 25.000, a női 5.000 fontot kap.

A címvédők Martin Adams és Julie Gore.

Érdekesség, hogy míg az utóbbi három esztendőben (2008-2010) egyaránt Martin Adams győzött, az azt megelőző hét év közül hatban is csupa olyan győztes neve került a trófeára, akik azóta már a PDC mezőnyét gazdagítják: Raymond van Barneveld (2001, 2005), Robert Thornton (2007), Michael van Gerwen (2006), Mervyn King (2004), Mark Dudbridge (2002).

A nőknél ugyanakkor az utóbbi négy évben négy különböző győztes emelhette magasba a serleget, és nincs köztük a Deta Hedman, Trina Gulliver, Anastasia Dobromyslova trió. Utóbbi ráadásul a felnőttek mezőnyében még nem nyert Winmau World Masters-t, de Hedman-nak is 1994-ben sikerült ez először és eddig utoljára.

Az előzetes nevezések alapján a férfiaknál 256-os, a hölgyeknél 128-as tábla várható. Az ifjúsági fiúknál épphogy átlépi az indulók száma a 64-et, így a néhányan a 128-ból, a többség a 64-ből kezdi meg majd a játékot.

A versenyt az ESPN közvetíti, szombaton és vasárnap biztosan, hogy pénteken is lesz-e már adás, az majd kiderül... A tv-közvetítéshez kapcsolódik, hogy gyakorlatilag annak köszönhetően került a torna közel két hónappal előbbre hirtelen a nyár folyamán. Ettől kezdve valami fejvesztett kapkodás indulhatott el, hiszen az a kevés információ is, ami a versenyről fokozatosan elérhetővé vált sem konzisztens (lsd. pénteki TV közvetítés). De az ún. végső versenykiírás kiadását követően is fél napon belül érkezett a javítás. Csupán a szokások szerint a Masters-zel párhuzamosan rendezett Lakeside-i világbajnoki selejtező maradt ki a korábbi verzióból.


Visszatérve az idei egyetlen magyar indulóra, Kovács Patrikra, hozzá kapcsolód hír, hogy engem kértek fel másodsorban Patrik kíséretére, s mivel én tudtam ezt elsősorban vállalni, ezért ott leszek vele az ifjúsági verseny ideje alatt, ami szeptember első két napját jelenti. Internet elérés függvényében igyekszem majd a Dartsvilágon beszámolni Patrik eredményeiről, illetve a felnőtt versenyek érdekesebb eseményeiről. Szerencsés esetben (pl. ha tudok vinni magammal fényképezőgépet a csomagoptimalizálás eredményeképpen), akkor helyszíni fotók is lesznek.

Patrik tavaly az egyik legfiatalabb résztvevőként (13-18 év a korhatár, ő az idén volt 15 éves) roppant higgadt játékkal nagyszerű eredményt ért el, hiszen egy angol és egy holland ellenfelet is legyőzve a későbbi ezüstérmestől szenvedett csak vereséget, s végzett a 9. helyen. Azt már bizonyította Patrik az azóta eltelt 10 hónap során, hogy játéktudásban bárkivel felveszi a versenyt a jelenlévők közül, így már "csak" a tavalyi higgadtsága szükséges egy újabb szép eredmény eléréséhez. Őt ebben elsősorban a hazaiak és néhány holland játékos mellett a jól ismert Rowby-John Rodriguez igyekszik majd - remélhetően minél kevesebb sikerrel - megakadályozni.

Az mindenesetre még kérdéses, hogy vajon maga a verseny, vagy az utazás tartogat-e több izgalmat és meglepetést. Az út Patriknak gyakorlatilag 24 órás lesz, de csak Budapestről kiindulva is érdeklődve várjuk, hogy a reggel 6 órakor induló repülő remélhetően nagyjából időben történő érkezése után hogy vesszük a három átszállással tarkított, esetenként 7 percesre szabott érkezés-indulással járó vonatozást. (Akinek a MÁV-ot ismerve ez eleve reménytelennek tűnik, annak azért elárulom, hogy tavaly minden vonat a kiírt időponthoz képest egy percen belül tartotta a menetrendet.)

Folytatás - remélhetőleg a helyszínről - szerda este várható. Patrik első mérkőzését csütörtökön (tág határokkal) dél körül vívja majd.

2 megjegyzés:

  1. Sok sikert! Szurkolunk itthonrol Neked! Hajra Magyarorszag!

    VálaszTörlés
  2. Szurkoljunk együtt az öcsémnek Kovács Patriknak,akire büszkék vagyunk,hogy legyen szerencséje és hozza ki magábol a maximumot és az egész ország büszke lehet rá !!!

    VálaszTörlés