2011. december 20., kedd

Immár a megszokott PDC-s színvonalon (többnyire...)

A világbajnokság második hete már a jól megszokott színvonalas játékot hozta, s mint tudjuk, a kivétel pedig csak erősíti a szabályt. Összességében élvezetes mérkőzések zajlottak, s a maga nemében ezt színesítette egy végletekig egyoldalú találkozó is. Ezúttal minden kiemelt - a képen látható Andy Hamilton vezérletével - sikerrel vette az akadályt. A keddi folytatásban lép a színpadra Oliver Ferenc, aki szerb színekben a dél-európai selejtezőn vívta ki a részvételi lehetőséget.


Az idei világbajnokság eddigi legszínvonalasabb mérkőzésével indult a hét, Antonio Alcinas újra remek formában játszott, keményen próbára téve Andy Hamiltont. A spanyol kétszer is vezetett a mérkőzésen, ám végül a több hibája a kiszállókon megbosszulta magát. A mérkőzés krónikájához tartozik, hogy Hamilton egészen nyolc tökéletes nyílig jutott, ám a 9-nyilas befejezése már nem sikerült neki - így is nagy ünneplésben részesítették The Hammer-t.

A duplából hiányzó 9. nyíl...

A selejtezős mérkőzésen ezúttal két észak-európai játékos volt érdekelt. A világbajnoki tapasztalatokban is bővelkedő dán Per Laursen és a finn bajnok Petri Korte. A mérkőzés úgy indult, hogy a dán játékos lesz James Wade ellenfele az utolsó mérkőzésen, ám Korte 0-2-ről megfordította a mérkőzést és egy roppant szoros döntő legben kisebbfajta meglepetésre győzött. Ezzel egyrészt biztosította a lehetőséget, hogy egyedi dobóstílusát még egy egész mérkőzésen keresztül tanulmányozhassák az érdeklődők, másrészt megfosztotta a közönséget attól, hogy egy újabb találkozó közben fejezzék ki lelkesen tetszésüket Per Laursen hozzátartozóinak asztaltársasága láttán.

Az eddigi legnépszerűbb asztaltársaság a közönség körében

Érdekes mérkőzés következett ez után. Mervyn King ellenfele az Ausztráliából élete első tv-s szereplésére érkező Geoff Kime volt, s bizony világbajnokságon elképzelhetetlen különbséggel indult a találkozó. King a 110-es átlagot ostromolta, míg egy bizonyos ponton ellenfele 50-es átlag alatt állt... King részéről dicséretes, hogy ilyen ellen(nem)állás mellett is remek teljesítménnyel rukkolt ki, Kime pedig elmondhatja magáról, hogy sikerült megdöntenie Dietmar Burger mindeddig alulmúlhatatlannak vélt átlagát.

No comment...

Kevin Painter következett, és az újdonsült Players Championship Final bajnoka egy jó szoros mérkőzésen győzte le a jelenlegi U21-es világbajnoki címvédőt, Arron Monk-ot. A négyből három szett is csak döntő legben dőlt el, miközben mindketten átlépték a 90-es átlag küszöbét.

James Wade ellenfelének adatai és egyedi dobóstílusa

Az este utolsó mérkőzésén James Wade várt a selejtezőn sikerrel túllépő Petri Kortére. Úgy tűnt, hogy The Machine jól járt Per Laursen kiesésével, akitől inkább várható lett volna, hogy jobban megszorongatja majd nagynevű ellenfelét. 2-0-ig ment is minden a várható forgatókönyv szerint, azonban a harmadik szettben porszem került a gépezetbe és Korte egy nagyszerű 94-es kiszállóval befejezve 3-1-gyel szépített (2-1). A negyedik szettet ezt követően egy 112-es, majd egy 106-os kiszállóval indította, ébresztőt fújva ezzel Wade-nek. Aki azonban ezt még ekkor sem akarta meghallani, így Korte több lehetőséget is kapott rá, hogy 3-0-lal kiegyenlítsen. Ám éppen ekkor hibázta el az egyébként 67%-ban dobott kiszállókat, s ez már elegendő volt Wade-nek ahhoz, hogy megfordítsa a szettet és egy D19-cel befejezze a mérkőzést. Ő sem panaszkodhat azért 53%-ban dobott kiszállóira. 


Kedden kerül sor Oliver Ferenc mérkőzésére, aki szerb színekben indul a világbajnokságon, és két tavalyi elődöntős, Gary Anderson (ő döntőt is játszott) és Terry Jenkins is megkezdi idei szereplését. A legnagyobb csata pedig talán a Colin Osborne - Michael van Gerwen mérkőzésen várható majd.

A hétfői eredmények:
Andy Hamilton (97,18) - Antonio Alcinas (98,76) 3 - 2 (2-3, 3-1, 2-3, 3-1, 3-0)
Per Laursen (89,76) - Petri Korte (83,31) (S) 3-4
Mervyn King (98,02) - Geoff Kime (66,13) 3 - 0 (3-0, 3-0, 3-0)
Kevin Painter (95,88) - Arron Monk (90,03) 3 - 1 (3-1, 3-2, 2-3, 3-2)
James Wade (91,69) - Petri Korte (85,22) 3 - 1 (3-0, 3-0, 1-3, 3-2)

A keddi program:
20:10 Colin Lloyd - Darin Young
21:15 Joe Cullen - Oliver Ferenc (S)
22:00 Colin Osborne - Michael van Gerwen
23:00 Gary Anderson - Jyhan Artut
24:00 Terry Jenkins - Cullen/Ferenc

A teljes eredménylista, a játékrend és az élő közvetítésre mutató link itt tekinthető meg.

Az első forduló hivatalos - fokozatosan bővülő - PDC-s fotógalériája itt nézhető meg


Végül pedig még egy kis Petri Korte tanulmány és Hamilton öröm képekben






Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése